Testmozgás és az „Epstein CÉL” a depresszió tüneteinek kezelésére: randomizált tanulmány

Testmozgás és az „Epstein CÉL” a depresszió tüneteinek kezelésére: randomizált tanulmány

Cecchini-Estrada, J., Méndez-Giménez, A., Cecchini, C., Moulton, M. & Rodríguez, C. (2015). Exercise and Epstein’s TARGET for treatment of depressive symptoms: A randomized study. International Journal of Clinical and Health Psychology (15), 2015, 191-199.

Letöltve: http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1697260015000459

Készítette: Kovács Petra

Absztrakt

A tanulmányt kettő céllal készítették, egyrészt, hogy összehasonlítsák a változást a depresszív tünetekben, három résztvevő csoportban egy kontrollcsoporthoz képest. Egyik csoport az „Epstein TARGET” eljáráson alapult (ET), másik a TARGET stratégia nélkül (NET), a harmadik pedig az aktív testmozgás végző csoport volt (AE). Másrészt az volt a cél, hogy feltárják, vajon az Önrendelkezés Skála (SDI) előrejelzi-e a depresszió tüneteinek csökkenését. A résztvevők (N = 106; 68 nő és 38 férfi), 18-30 év közöttiek, véletlenszerűen lettek besorolva a csoportokba. Mindegyik eljárás nyolc hétig tartott (3 óra/hét). Az ET részvevők 59,26%-a mutatott terápiaszerű javulást, ami azt jelenti, hogy 50%-kal csökkentek a pontszámaik, ezzel szemben 25,93%-kal a NET csoport, 19, 23%-kal az AE, és 3,84%-kal a kontrollcsoport résztvevőié. Hat hónap múlva az ET csoport növelte ezt a szintet kicsit többet, mint 10%, míg a többi csoport nem mutatott ilyen változást. Az SDI alacsonyabb depressziós tünet szintet vetít előre, és az eredmények azt mutatják, hogy a TARGET stratégiának lehet egy direkt hatása a depresszív tünetekre a megelőzésben és egy indirekt hatása nagyobb léptékben a jövőre nézve a fizikai aktivitás által.

Elméleti háttér

A depresszió egy nagyon gyakori mentális betegség, 350 millió ember szenved tőle. Bizonyítottan hatásos módszerek ismertek a kezelésére a klinikumban, azonban ezeknek megvannak a korlátjai (Pérez-Wehbe, Perestelo-Pérez, Bethencourt-Pérez, Cuéllar-Pompa, & Penate-Castro, 2014). Egy alternatív kezelési módszer a fizikai aktivitás, a testmozgás. A legtöbb felmérés az aerobic típusú (biciklizés, futás, gyaloglás) mozgásokat vizsgálta, míg figyelmen kívül hagyta a súlyemelést, jóga típusú edzésformákat (Mammen & Faulkner, 2013). Továbbá, kevés figyelem irányult arra a kérdésre, hogy szociális kontextusban ez hogyan változik, például csapatsportok esetében (Sabiston és mtsai., 2013).

A szociális kapcsolatok vizsgálata fontos, hiszen a depresszió egyik fő tünete az izoláció és az interakciós tevékenységek elkerülése (Seime & Vickers, 2006). Egyik másik ilyen tünet a motiváció hiánya, ami miatt a régebben kedvelt időtöltések elmaradnak a betegek életében.

Ebben a kontextusban az önrendelkezés elmélet (SDT) alapvető lehet a megelőző testmozgásos programok esetén, valamint magyarázza a motiváció fenntartásának fontosságát is, például az autonóm motiváció szerepe a testmozgásban (Teixeira, Carraca, Markland, Silva & Ryan, 2012), vagy az egészséges életmódban (Ng és mtsai., 2012). A kontextuális faktoroknak jelentős szerepük van az atléták pszichológiai szükségleteik kielégítésében, ilyen az önelégedettség, önrendelkezés, a kitartás és az erőkifejtés. Egy másik tanulmány vizsgálta Epstein TARGET stratégiáját a fizikai aktivitással serdülők körében (Cecchini, Fernandez-Rio, & Méndez-Giménez, 2014), és növelte a hatékonyságukat a sportban, valamint meghatározta a rááldozott szabadidejüket. A TARGET szó (Epstein, 1988): „task” (feladat); „authority” (hatalom, döntéshozatal helye); „recognition” (elismerés); „grouping” (csapatmunka); „evaluation” (értékelés); és „time” (idő, tanulási ritmus). Számos kutatás bizonyította a hatását sportolókon és testnevelést tanuló diákok attitűdjét, tudását, viselkedését tekintve (Braithwaite, Spray & Warburton, 2011).

Ezeknek megfelelően, hogy meghatározzák a motiváció fontosságát, a vizsgálatban összehasonlítottak egy olyan csoportot, akik az „Epstein TARGET” stratégiát használták, más fizikai aktivitást végző csoportokkal. A kutatás célja, feltárni, hogy az Epstein TARGET stratégián alapuló megelőzés eredményesebb-e a depresszió tüneteinek enyhítésében, mint egy másik fizikai aktivitáson alapuló, TARGET nélküli megelőzés, vagy egy sima testmozgásos megelőzés. Valamint célja még megállapítani, hogy az önrendelkezés skálán elért eredmény meghatározó-e a depresszió tüneteinek enyhítésében.

Módszerek

Résztvevők

Spanyol egyetemistahallgatók vettek részt a vizsgálatban. 1975 jelentkező közül 106 került be a mintába (68 nő és 38 férfi), 18 és 30 év között, akiknek 29 és 34 között volt az önkitöltős depresszió skálájuk (Kandel és Davies, 1982). 29 vagy magasabb pont jelentős depressziós tüneteket jelent (Choi és mtsai., 1997). További kritériumok voltak, hogy ne legyen túl mozgó (erőteljes edzés kevesebb, mint heti háromszor, kevesebb, mint napi 20 perc), ne kapjon kezelést a depresszióra, írásos módon egyezzen bele.

Válogatás

Kettő felmérésen estek át a vizsgálat előtt. Az elsőn megvizsgálták a depresszív tüneteket és az „ülő-életmódjukat”, a másodikon pedig, hogy biztonságosan képesek-e sportolni. A csoportokba random sorolták be a résztvevőket (nem, életkor, BMI alapján illesztve).

Eszközök

A depresszív tünetek felmérésére hat állításos önkitöltő kérdőívet használtak (Kandel és Davies, 1982). Az önrendelkezés mérésére a Szituációs Motivációs Skálát (The Situational Motivation Scale – SIMS; Guay, Vallerand és Blanchard, 2000) használták, ahol a kiválasztott aktivitáshoz kellett megjelölni a motivációt. Ez az önkitöltős felmérés négy itemet tartalmaz mindegyik alskálán. 7-fokú Likert-skálán kell bejelölni az egyetértést. Az alskálák értékeiből számolható az önrendelkezés index (SDI). A fizikai aktivitást a Nemzetközi Fizikai Aktivitás Kérdőív (International Physical Activity Questionnaire - IPAQ) rövidített változatát használták, ami meghatározza az időt, amit mérsékelt és erőteljes edzéssel töltenek a hallgatók.

Elrendezés

Kísérleti elrendezést használtak a kutatók, véletlenszerűen sorolták be a résztvevőket a négy csoportba (ET – Epstein TARGET, NET – TARGET nélkül, AE – aktív testmozgás, és a kontroll csoport). Életkor, nem és BMI szerint illesztett, egymástól független csoportok voltak. A résztvevők nyolc héten keresztül vettek részt valamelyik kezelési mód gyakorlásában. Az Epstein TARGET stratégiáját használó csoportban egy testnevelő tanár vezetésével történtek a „kezelések”, a NET csoport résztvevői szintén ezt a tréninget csinálták Epstein TARGET stratégia nélkül. Az AE csoport ugyanazokat a mozgásokat, edzéseket csinálta testnevelő tanár nélkül, a kontrollcsoport placebo edzéseken (nyújtás) vett részt heti háromszor 60 percben. A hallgatók kreditet kaptak a vizsgálatban való részvételért.

Eljárás

A hat TARGET dimenzió leírása:

Feladat (Task). Az oktató bemutatott egy nyitott feladatot probléma-szituációs formában. Minden esetben provokálta a fizikai aktivitást.

Hatalom (Authority). A hallgatóknak aktívan részt kellett venni a döntésben.

Felismerés (Reward or Recognition). Az egyéni fejlődést az oktató jutalmazta vagy elismerte.

Csapatmunka (Groupings). Kicsi, együttműködő, rugalmas és heterogén csoportokat hoztak létre, az pozitív szociális interakciókon keresztül ösztönözték a tanulást, egyéni részvételt és a csapatmunkát.

Értékelés (Evaluation or Assessment). A személyes növekedés kritériuma volt az egyéni és kollektív célok megvalósítása.

Idő (Time). Minden feladatnál ki volt jelölve az idő, de a hallgatók a tanulási tempójuknak megfelelően vonódtak be a döntéshozási feladatokba.

Kettő tanár felügyelt az ET és NET csoportokban, míg az AE és a kontrollcsoportban erre nem volt szükség. A tanárokat véletlenszerűen választották ki (Montero & León, 2007). A szeminárium 20 óra elméleti és 10 óra gyakorlati tréningből állt, melyeket videóra rögzítettek. Az oktatók és a kísérletvezetők függetlenül egymástól kódolták megfigyeléseiket.

Adatok elemzése

A szerzett adatok feldolgozása SPSS 19.0 programmal történt (IBM, Chicago, IL). Az edzéseket osztályozták intenzivitásuk és hosszuk alapján. T-próbát és páros mintás t-próbát alkalmaztak, valamint a hatásnagyság mérésére Hedges’ g-t. A klinikai hatékonyság, a kezelés eredményességének mérésére a depressziós tünetek pontjait és a SDI-t használták az általános becslő egyenlet alapján az ismételt mérésnél. Az utó-teszt 1 és 2 közötti hat hónapban engedték a résztvevőknek, hogy mozogjanak, később ezek alapján két csoportba sorolták őket a Nemzetközi Fizikai Aktivitás Kérdőív (International Physical Activity Questionnaire - IPAQ) alapján. Egyik csoportba a legalább mérsékelt mozgást végzők, másikba azok kerültek, akik semmilyen mozgást nem végeztek.

Eredmények

Előzetes vizsgálatok

Az 1975 jelentkezőből 5,36% kezdte el a kezelést, közülük mindenki legalább 22 ülésen részt vett (91,7%). Többségben nők voltak a résztvevők (64,16%). A kezelés megkezdése előtt nem volt szignifikáns különbség a depresszív tünetek (p = 0,98) vagy az SDI pontszámai (p = 0,16) között.

Elő- és utó beavatkozás különbségei

Szignifikáns volt a különbség az elő-teszt és az utó-teszt 1 között a depresszív tünetek tekintetében az összes csoportnál (ET, NET és AE, p < 0,001; kontroll, p < 0.01). Valamint az elő-teszt és az utó-teszt 2 között a kísérleti csoportokban (ET, NET és AE, p < 0.001; kontroll, p < 0,01). Továbbá számottevő különbség volt az SDI pontok között az ET csoport esetében az elő-teszt és az utó-teszt 1 és 2 között (p < 0,001).

Statisztikailag szignifikáns különbség volt a depresszív tünetekben az utó-teszt 1 és 2 között az ET és többi csoport összehasonlításakor (p < 0,001). Hat hónap múlva egyedül az ET csoport maradt stabil. Nem mutatható ki szignifikáns eltérés a NET és AE csoportok között sem az utó-teszt 1 (p = 0,78), sem az utó-teszt 2 (p = 0,52) esetén. Azonban a kontrollcsoporthoz képest mindegyiknél volt különbség az utó-teszt 1 (NET, p < 0,01; AE, p < 0,01) és az utó-teszt 2 (NET, p < 0,01; AE, p < 0,05). Szignifikáns volt a különbség az SDI pontszámokban az ET és a többi csoport között az utó-teszt 1 és 2 összehasonlításakor (p < 0,0012).

A klinikai hatékonyság elemzése

Több mint az ET csoport 59%-a legalább 50%-os csökkenést mutatott a depresszív tünetekben a kezdő pontszámhoz képest, további 10%-os javulást mutattak hat hónappal később. A NET és az AE ugyanolyan eredményt mutattak. Az SDI előre jelezte a depresszív tüneteket az utó-teszt 1 és 2 esetében. Kor, nem és BMI között nem volt szignifikáns különbség egyik tesztelés során sem. Azok, akik végeztek testmozgást a hat hónap alatt kevésbé voltak hajlamosak a depresszív tünetek produkálására, mint azok, akik nem végeztek.

Megvitatás

A legfőbb eredménye ennek a kutatásnak, azon felül, hogy a testmozgás csökkenti a depresszív tüneteket, ha ez egy megfelelő motivációs környezetben zajlik, akkor még pozitívabb a hatása. Egyrészt a hallgatók 59%-a mutatott javulást az Epstein TARGET stratégia által, másrészt a módszer hatásnagysága magasabb a szimpla testmozgásos, vagy a TARGET nélküli módszernél.

Statisztikailag jelentős különbség van az SDI pontszámok között is az ET stratégiát használók esetén, ez alátámasztja a korábbi kutatások eredményeit (Cecchini, Fernandez-Río, & Méndez-Giménez, 2014). Ez azt mutatja, hogy az önrendelkezésnek pozitív hatása van az egészségre nézve.

A hosszú-távú pozitív hatás az igazi eredmény a terápiák esetében. Ebben a kutatásban hat hónappal később még inkább csökkentek a tünetek. A TARGET stratégiának van direkt és indirekt hatása a depressziós tünetekre nézve. Direkt hatása az azonnali önirányított motiváció megteremtése, míg indirekt lehet a fennmaradó motiváció a testmozgásban, ezáltal csökkenek a depresszív tünetek és magasabb lesz az SDI pontszám. Összevetve a klinikai hatékonyság a hat hónap végére 70%-os. Korábbi kutatások azt mutatják, hogy az aerobik mozgással 31%-os (heti 3 alkalom, 12 héten keresztül) és 64%-os (heti 5 alkalom, 12 héten keresztül) javulás érhető el (Dunn, Trivedi, Kampert, Clark, & Chambliss, 2007).

A jelen kutatás egyik kérdése marad, hogy a fizikai aktivitás hatása a depressziós tünetekre csak a mennyiségtől és intenzitástól függ-e. A motivációs közeg a fő eredmény, mert megtöri az izolációt és szociális interakcióba kerül a depressziós személy. A mérsékelt testmozgás összefüggésbe hozható a jó kedvvel, míg az erőteljes edzésnek negatív hatása van (Lind, Joens-Matre, & Ekkekakis, 2005).

A fent tárgyalt faktorok alapján a testmozgásos interakciók enyhítik a depresszív tüneteket:

-          Olyan különböző és rugalmas feladatoknak tesz ki, amelyek személyes kihívást, aktív részvételt igényelnek;

-          Olyan megfelelő közeget hoz létre, ami kapcsolódik a személyes és társas célokhoz;

-          Elősegíti a döntéshozatalban való részvételt;

-          Segíti a résztvevőket, hogy felelősséget vállaljanak a saját személyes fejlődésükért, azáltal, hogy önszabályozási készségeket tanulnak;

-          Felismerik az egyéni fejlődésüket, erejüket;

-          Egyenlő lehetőségeket biztosít;

-          Kooperációs és rugalmas csapatmunkát tanulnak;

-          Ösztönzi arra, hogy segítsen másokon;

-          Hangsúlyozza a kreatív megoldásokat a feladatokra, problémákra;

-          Olyan értékelő rendszert hoz létre, ahol az egyéni célok az erőkifejtésen, javuláson, kitartáson alapulnak;

-          Megérti, hogy a résztvevők nem ugyanabban a tempóban tanulnak;

-          Elég időt biztosít a továbblépés előtt;

-          Megpróbál ugyanannyi időt szánni minden résztvevőre;

-          Segíti a résztvevőket a hosszú-távon tervezésben (Duda & Balaguer, 2007).

Végül néhány metodológiai limitáció a kutatással kapcsolatban. Először, a minta alacsony elemszámú, másodszor csak azok a hallgatók kerültek be, akik 29 vagy magasabb pontot értek el, így nem általánosíthatók az eredmények. A kutatás csak hat hónapot ölel fel, valamint önkitöltős kérdőíveken alapul, ami ronthatja a megbízhatóságát. Végül, fontos lenne még specifikusabb mérőeszközökkel nagyobb klinikai mintán tesztelni.