Kiégés és érzelmi munka: magyar orvosok és ápolók keresztmetszeti vizsgálata

Kiégés és érzelmi munka: magyar orvosok és ápolók keresztmetszeti vizsgálata

Kovács, M., Kovács, E., Hegedűs, K. (2010). Emotion Work and Burnout: Cross-sectional Study of Nurses and Physicians in Hungary. Croat Med J. (5) 432-42.

Készítette: Nagy Léna

Absztarkt

A kutatás célja az érzelmi munka vizsgálata, mint a munkahelyi kiégést bejósló tényező és az egészségügyi dolgozók összehasonlítása az érzelmi munka és a kiégés gyakorisága szempontjából. Ennek érdekében 76 magyar ápoló és 80 orvos vett részt a keresztemtszeti kutatásban, mely szociodemográfiai, munka- és egészségügyi kérdéssorokat, valamint a Maslach Kiégés-teszt és a Frankfurti Érzelmi Munka Skála magyar változatát tartalmazta. Az ápolók körében szignifikánsan magasabb érzelmi disszonanciát és kevesebb érzelemszabályzási lehetőséget találtak a tesztek, mint az orvosok esetében, de a kiégés terén nem találtak különbségeket. A szerzők szerint az orvosok és ápolók számára különböző kiégés-prevenciós és –intervenciós programok kidolgozása célszerű.

A kiégés egy érzelmi kimerültséggel, deperszonalizációval és csökkent egyéni hatékonysággal jellemezhető tünetegyüttes, mely gyakran érinti az emberekkel foglalkozó szakembereket, így az egészségügyben dolgozókat. Az érzelmi kimerültség az érzelmi erőforrások kiapadását jelenti, a deperszonalizáció a munkával kapcsolatos negatív, cinikus attitűdöt takarja, a hatékonyságcsökkenés aspektus pedig a kiégés önértékelés komponense, az észlelt hatékonyság megváltozását mutatja. A kiégés koncepciójában fontos szerepet kap a krónikus interperszonális stresszoroknak való kitettség a munkahelyen. A kiégés egyik jellegzetessége, hogy az ebben szenvedők egyre kevésbé tudnak bánni érzelmeikkel a kliensekkel, páciensekkel való interakciók során.

Az utóbbi évtizedben előtérbe került az érzelmi munka kutatása a kiégés kontextusában, különösen a humán szektor vizsgálatában. Az érzelmi munka három aspektusával meghatározhatja a kezelő és a kliens interakciójának minőségét: ezek az érzelemszabályzási elvárások, lehetőségek és problémák. Az érzelemszabályzási elvárások a negatív és pozitív érzelmek kimutatására vonatkoznak az interakció során. Az érzelemszabályzási lehetőségek az érzelmek kontrollálására való lehetséges módokat jelentik. Az érzelemszabályzási problémák, más néven érzelmi disszonancia, a valójában érzett és kimutatandó (elvárt) érzelmek közti különbségek mértékére utal, melyek megzavarhatják az interakciót. Azok a munkakörök, melyek magas szintű érzelmi munkát követelnek meg, több kutatás szerint is hajlamosabbá tesznek a kiégésre. Kovács, Kovács és Hegedűs kutatása során ezeket az összefüggéseket tárta fel magyar egészségügyi dolgozók körében.

Módszerek

A vizsgálatban a szakma több különböző területén dolgozó 80 orvos és 76 ápoló vett részt.

A kutatás hipotézisei a következőek voltak:

1.                  Az ápolók magasabb szintű kiégést mutatnak az orvosoknál.

2.                  Az érzelmi munka különbségei figyelhetőek meg az orvosok és az ápolók között. Az ápolók alacsonyabb kontrollt mutatnak.

3.                  Az érzelemszabályzással kapcsolatos elvárások és a szabályzással kapcsolatos problémák (vagyis az érzelmi disszonancia) összefüggésben áll a kiégéssel.

4.                  A nem, a kor, az iskolázottság, és az egészségügyben eltöltött idő nem jósolja be a kiégést, de a munkával töltött órák száma és a leterheltség igen.

5.                  A két csoport közt  nem különbözik, mely tényezők jósolják be a kiégést.

A kiégés mérésére a Maslach Kiégés-tesztet használták, mely a kiégés 3 dimenzióját operacionalizálja: az érzelmi kimerültséget, a deperszonalizációt (vagy cinizmust) és a személyes hatékonyságcsökkenést. Az érzelmi kimerültség és deperszonalizáció alskálákon elért magasabb, illetve a hatékonyság alskálán elért alacsonyabb pontszám jelent súlyosabb kiégéttséget. Az érzelmi munkát a Franfurkti Érzelmi Munka Skála segítségével vizsgálták, mely az adott szervezet elvárásait méri a kimutatandó és elrejtendő érzelmekkel, az egyénre irányuló negatív és pozitív érzelmek gyakoriságával kapcsolatban. A skála az érzelmi munka különböző területeit igyekszik megragadni az egyes alskáláival: az elvárásokat az érzelmek, érzékenység, együttérzés kimutatásával, az érzelmi kontrollal és az érzelmi disszonanciával kapcsolatban, illetve, hogy milyen gyakran van az egyén kitéve negatív vagy pozitív érzelmeknek. Ezen kívül a munkaórák számáról és az érzelmekkel kapcsolatos szervezeti normák explicitségéről is kérdez. További szociodemográfiai, munka- és egészségügyi kérdéssorokat is kitöltöttek az résztvevők.

A két csoportot független mintás t-próbával hasonlították össze a kiégés, az érzelmi munka és ezek alskáláinak szempontjából. A kiégés-teszt alskáláinak (mint függő változók) és az érzelmi munka dimenzióinak (mint független változók) összefüggéseit lineáris regresszió-analízissel vizsgálták.

Eredmények 

Az érzelmi kimerültség és a deperszonalizáció enyhén összefügg a negatív érzéseknek kitettséggel elvárásokkal, és az érzelmi disszonanciával. A kiégés hatékonyság dimenziója pedig enyhe korrelációt mutat a pozitív érzelmek illetve az érzékenység és együttérzés kimutatásával kapcsolatos elvárásokkal. Az érzelmi kontroll hasonlóan alacsonyan korrelált a hatékonyság dimenzióval.

Az ápolók magasabb pontszámokat értek el a kiégés érzelmi kimerültség és deperszonalizáció, az orvosok pedig a hatékonyságcsökkenés alskálán, de összességében a két csoport átlaga nem különbözött e téren, tehát az első hipotézis nem igazolódott be.

Az ápolók szignifikánsan nagyobb fokú érzelmi disszonanciát éltek meg, alacsonyabb kontrollt az interakcióik során, és alacsonyabb érzelmi kontrollt, mint az orvosok. Az érzelemszabályzással kapcsolatos elvárások is különbözőek voltak az esetükben. Az orvosoknál kevesebben érzékenységet és együttérzést mutattak a páciensekkel való interakció során. Ezen kívül az érzelemszabályzással kapcsolatos normák sem voltak olyan explicitek körükben. Míg az orvosok a főnöküktől kaptak utasítást, vagy szemináriumokon tanultak ezzel kapcsolatban, az ápolók inkább belső szabályokat követtek.

A lineáris regresszió-analízis azt mutatta, hogy az érzelmi disszonancia, a negatív érzelmeknek és interakcióknak való kitettség és az érzelmi kontroll nagy befolyással van a kiégés kialakulására és súlyosbodására. A szociodemográfiai és egyéb egyéni tényezőket megvizsgálva azt láthattuk, hogy a kiégés mértéke nem nő a munkában eltöltött évek során, és meglepő módon a heti munkaórák száma sem jósolták be a kiégést, viszont a páciensek magasabb száma  (hetente) igen. A két csoport külön vizsgálva hasonlónak tűnt, de voltak kisebb eltérések.

Konklúzió

A kutatás tanúsága szerint az érzelmi munkára koncentráló prevenció és intervenció hatékony lehet a kiégés megelőzésében, azonban érdemes különbségeket tennünk ápolók és orvosok közt a program megtervezésében. Az ápolók esetében a fókusz a munkehelyi stresszorokon és az érzelmi disszonancián kell hogy legyen, az orvosok körében pedig a specifikus munkahelyi követelményeken, a negatív érzések szabályzásán és az azoknak való kitettségen. A szerzők hangsúlyozzák a kiégés-prevenció jelentőségét az érzelmi disszonanciát gyakran megélő ápolók, és a kevés munkatapasztalattal rendelkező fiatal orvosok körében.