2015. december 10., csütörtök

Gyermekkori szegénység, krónikus stressz, önszabályozás, megküzdés: áttekintő tanulmány



Gyermekkori szegénység, krónikus stressz, önszabályozás, megküzdés-áttekintő tanulmány

Evans, G. W., & Kim, P. (2013). Childhood Poverty, Chronic Stress, SelfRegulation, and Coping. Child Development Perspectives, 7(1), 43-48.
Készítette: Stribik Anna

Bevezetés
Amerikában minden negyedik gyerek szegénységben nő fel, világszerte pedig még ennél is nagyobb arány jellemző. A szegénység, mint a hátrányos helyzet markere egy olyan erőteljes változó, ami hatással van a kognitív fejlődésre, a szociális-emocionális fejlődésre, valamint a mentális és fiziológiai egészségre. Az elmúlt években rengeteg tanulmány foglalkozott a gyerekkori szegénység mögött meghúzódó pszichológiai faktorokkal és azzal, hogy mitől van ennyire pervazív hatása az emberi fejlődésre. A legtöbb kutatás két főbb mechanizmussal magyarázza a hatást, ebben a tanulmányban pedig egy harmadik vélt mechanizmusnak a hatását fejtik ki a kutatók, mely mechanizmus azonban kapcsolatban álla korábbiakkal,illetve kiegészíti azokat.
Az első magyarázat szerint, annak oka, hogy a szegénységben felnőtt gyerekek le vannak maradva kortársaikhoz képest, a szülői befektetés hiánya. A gyerekek nincsenek annyira kognitívan stimuláló környezetben, kevesebb koruknak megfelelő játékuk van, ellenben több TV-t néznek, mint kortársaik. Ezek a gyerekek gyakran szegényesebb nyelvi környezetben is élnek, ahol a szülők szókincse kisebb és kevesebbet olvasnak a gyerekeknek.
A második megközelítés, ami a szegénység és a fejlődés közötti kapcsolatot igyekszik feltárni, azzal a tendenciával magyarázza a kapcsolatot mely szerint az alacsonyabb jövedelmű szülők, hajlamosabbak kevésbé reflektív, érzékeny interakciókban lenni a gyerekeikkel. Az alacsony jövedelmű családokban több a viszály és a konfliktus, nagyobb valószínűséggel fordul elő testi fenyítés. A kevésbé válaszkész szülőktől kevesebb figyelmet és szociális támogatást kapnak a gyerekek, melyek a későbbiekben meghatározzák a fejlődésüket.
A harmadik megközelítés, mellyel eddig kevesen foglalkoztak az emelkedett krónikus stresszt tartja a legfontosabb faktornak a gyerekkori szegénység és a gyerekek kognitív és emocionális fejlődése között. A kutatók által javasolt modellben a hátrányos helyzetű gyerekeknek rengeteg, változatos stresszorral kell megküzdeniük, ami leterheli, sőt akár károsíthatja is a biológiai és pszichológiai szabályozó rendszereiket. A cikk hátralevő részében a kutatók által feltételezett két fő komponensről lesz szó, amelyek a gyerekkori szegénység krónikus stressz modelljét meghatározzák. Először is a gyerekkori szegénység néhány káros hatását a megnövekedett környezeti elvárásokra vezetik vissza, amelyek leterhelik a biológiai válaszrendszert, ami az organizmus egyensúlyi állapotának fenntartásáért felelős. Ezenkívül a szerzők szerint a gyerekkori szegénység károsítja a szelf-szabályozó folyamatokat, amely segítene a gyerekeknek megküzdeni a növekvő környezeti elvárásokkal.


Gyerekkori szegénység és krónikus stressz
A gyerekkori szegénység és a környezet
Az egyik fő ok, amiért a gyerekkori szegénység káros a fejlődésre, az az a környezet, amiben a gyerekek felnőnek. Számos szociális és pszichológiai stresszor korrelál a bevétellel: családi konfliktusok, a család felbomlása, anyai depresszió, erőszakos megnyilvánulások, megnövekedett szülői szigor, csökkent szülői válaszkészség. Ha a gyerekek tágabb környezetét vesszük szemügyre, akkor is azt tapasztaljuk, hogy a szegényebb gyerekek strukturálisan nem megfelelő, kaotikusabb otthonokban élnek, és ez arról a környékről is elmondható, ahol felnőnek. Ez nem azt jelenti, hogy csak a szegénységben élő gyerekek vannak kitéve az előbb felsorolt stresszoroknak, de arra nagyobb az esélyük, hogy ezek közül a stresszorok közül egyszerre többel is meg kelljen küzdeniük. Ez azért fontos, mert a káros rizikófaktoroknak való kitettség befolyásolja a gyerekek későbbi megküzdési képességeit egy egy önmagában jelentkező stresszorral szemben. Tehát a felhalmozódó rizikó tényezők mediálják a kapcsolatot a születéskori szegénység és a felnőttkori szegénység között. A nagyszámú rizikótényezőnek való kitettség ezenkívül befolyásolja a kapcsolatot a szegénység és a krónikus stressz, illetve a szegénység és a pszichológiai jóllét között. Nem csak a szegényebb gyerekek vannak több stresszornak kitéve, hanem szüleik és kortársaik is, akik hasonló vagy ugyanazokkal a környezeti elvárásokkal küzdenek. Tehát a szegénységhez kötődő stressz ugyanúgy hatással van a szülőkre és a kompetenciáikra, ezen keresztül pedig a családtagok közötti kapcsolatokra. Összességében tehát a gyerekek több olyan stressz szempontjából szuboptimális környezetben mozognak, amely hatással lehet a fejlődésükre, de ez éppúgy igaz a felnőttekre és a kortársaikra is, és a velük folytatott interakcióknak is meghatározó szerepe van a krónikus stressz kialakulásának szempontjából.
Krónikus stressz
A legfőbb mechanizmus arra nézve, hogy a gyerekkori szegénység hogyan befolyásolja a betegségek kialakulását a krónikus pszichológiai stressz hatása a gyerekekre a fejlődésük során. A nem hátrányos helyzetű gyerekekkel összehasonlítva a szegényebb családok gyerekeinél nagyobb szimpatikus aktivitás, magasabb HPA tengelyi aktivitás, rosszul szabályozott metabolikus aktivitás, és gyengébb immunfunkciók figyelhetők meg. Az allosztatikus terhelés is megfelelő indikátora a krónikus stressznek. A gyerekkori szegénység jó bejóslója a megnövekedett allosztatikus terhelésnek kamaszoknál, ezt a kapcsolatot pedig a kamaszkori rizikófaktorok mediálják. A szegényésg tehát befolyásolhatja egyenesen a krónikus stresszt is, de növelheti a számba jövő rizikótényezők számát, ezen keresztül befolyásolva a krónikus stressz állapotnak való kitettséget. A nélkülözés befolyásolhatja a krónikus stresszel való megküzdésben szerepet játszó gének génexpresszióját is. Egy kutatásban kimutatták, hogy vannak olyan gének, amelyeknek az expressziója a glükokortikoid receptorok működéséhez kötött, és ezek a gének kevésbé aktívak az alacsony jövedelműek gyerekeinél. A gének ezenkívül befolyásolhatják, a gyerekek érzékenységét, vulnerabilitását a krónikus stresszre. A krónikus stresszorok amelyek kísérik a szegénységet (csökkent szülői válaszkészség, családi instabilitás, káosz, bizonytalanság, anyagi nyomás) interakcióban vannak különböző genetikai polimorfizmusokkal és ezekkel együtt vannak hatással a vulnerabilitásra. Például az allosztatikus terhelés szegény afrikai amerikai kamaszoknál csak azoknál volt szignifikánsan magasabb, akik a szerotonin transzporter gén rövidebbik alléljával rendelkeztek (5-HTTLPR). A génnek ez a típusa kapcsolatban áll a hipervigilanciával, valamint a magas reaktivitással a környezeti eseményekre (beleértve a krónikus stresszt). Olyan szegény fiataloknál, akik nem ezzel az allélváltozattal rendelkeztek, nem volt mérhető az emelkedett allosztatikus terhelés.
Összességében tehát a szegénységben felnövő gyerekek több stresszt élnek meg, ami részben a megemelkedett rizikófaktorok számának köszönhető.
Gyerekkori szegénység, önszabályozás, megküzdés
A gyerekkori szegénység nem csak növeli a stressz szintet, de interferál azokkal a szabályozó rendszerekkel, amelyek abban segítenék a gyerekeket, hogy megküzdjenek a környezetük támasztotta nehezebb követelményekkel. Az önszabályozás és a megküzdés több összetett folyamatból áll, többek között ide tartozik a figyelmi kontroll, a gátló kontroll, a munka memória, tervezés, jutalom késleltetés, ezek pedig mind veszélyeztetve vannak a krónikus stressz által.
Gyerekkori szegénység, önszabályozás
A szegénységben felnövő gyerekeknek számos önszabályozási nehézsége van. Azok a gyerekek, akinek az önszabályozó folyamataik kevésbé sérültek, reziliensebbek lesznek a káros pszichológiai hatásokkal szemben.
Gyerekkori szegénység és megküzdési stratégiák
A gyerekkori szegénység maladaptív megküzdési stratégiákkal van kapcsolatban az idősebb gyerekeknél és a fiataloknál. Azok a megküzdési stratégiák, amelyek a környezeti elvárásokkal, követelményekkel való megküzdéshez aktívan járulnak hozzá, adaptívak. Például aktív szembeszállás a problémafókuszú megküzdés, vagy a szociális támasz keresése, ezek megvédik a gyerekeket a stresszorok egészségre gyakorolt káros hatásától. Ezzel ellentétben a passzívabb megküzdési módok, úgy, mint elkerülés, visszavonulás a megnövekedett internalizáló, és externalizáló tünetekkel vannak kapcsolatban a számos stresszornak kitett gyerekeknél. A szegénységben élő gyerekek nagyobb eséllyel használnak passzívabb megküzdési stratégiákat, de azok, akik aktívabb megküzdési stratégiákkal élnek a szegénységhez kapcsolódó stressz kevesebb káros pszichológiai hatását élik meg.
Szegénység, szülők, önszabályozás, megküzdés
Az a két megközelítés, amely a gyerekkori szegénység fejődésre gyakorolt hatását a szülői viselkedéssel magyarázza (szülői befektetések hiánya, és szülői csökkent válaszkészség) kapcsolatban állhat a szegénységgel az önszabályozáson és a megküzdésen keresztül is. A szülők által szegénység miatt megélt distressz negatív hatással van a szülő-gyerek interakciók minőségére. A kevésbé válaszkész, és durva szülők pedig hozzájárulnak a gyerekek önszabályozó rendszerének deficites működéséhez. Ezzel ellentétben a pozitív szülő-gyerek kapcsolatok mintegy pufferként védelmezik a gyereket a szegénység káros hatásaitól. Például egy kutatásban azt találták, hogy a megfelelő anyai válaszkészség tompítja a gyerekkori nélkülözés hatását a gátlási kontrollra. A szülői befektetés pedig a következőképpen lehet hatással: azok a gyerekek akiknek szülei kevesebbet beszélnek hozzájuk, gyengébb nyelvi képességekkel rendelkeznek, ami befolyásolja az érzelem szabályozásukat negatív irányba, mivel kevésbé tudják kifejezni és kommunikálni az érzelmeiket.
Szegénység, stressz és az agy
Végül a szerzők arról írnak, hogy a gyerekkori szegénység strukturális és funkcionális változásokat okozhat azokon az agyterületeken amelyek a stresszel való megküzdésben és az önszabályozásban játszanak szerepet. A csökkent hippokampusz méret, a károsító ingerre adott túlzott amygdala válasz, megváltozott prefrontális kéreg aktivitás és struktúra is lehet a gyerekkori nélkülözés eredménye. A szegénységet kísérő krónikus stressz megrongálhatja az emócionális válaszok top-down kontrollját, ezzel párhuzamosan pedig érzékenyebbé teheti az amygdalát a negatív emóciókkal kapcsolatban.
Összegzés
A korábbi kutatások főleg a szülői viselkedésen keresztül próbálták magyarázni a gyerekkori szegénység károsító hatásait. Egy új irány a témában folyó kutatásoknak, hogy a gyerekkori szegénység és a fejlődés kapcsolatát a krónikus stresszben, és annak károsító hatásaiban próbálják megragadni. A szerzők öt fontos pontot emelnek ki a végén a témával és a jövőbeni kutatásokkal kapcsolatban.
1.      Kevés adat áll rendelkezésünkre a pontos fejlődési vonalról a szegénység függvényében. Nem nagyon vannak longitudinális kutatások, és nem szolgáltatnak elég adatot.
2.      A szegénység időzítése és időtartama hogyan hat a fejlődésre.
3.      A szegénység által okozott káros hatások úgy tűnik, hogy több stresszor interakciójából alakul ki.
4.      Konkretizálni kéne a szegénység, krónikus stressz, önszabályozás, és megküzdési stratégiák fogalmait és a köztük lévő kapcsolatokat.
5.      Az alacsony jövedelmű szülők olyan anyagi okokból fakadó feszültséget élnek meg, ami károsan hat a szülői képességeikre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése