2015. január 22., csütörtök

Tudatalatti folyamatok és az egészség

Sheeran, P., Gollwitzer, P. M., Bargh, J. A. (2013).  Nonconscious processes and health. Health Psychology, 32(5), 460-473.
készítette: Korányi Dóra

Absztrakt: A szerzők az implicit folyamatok fontosságát vizsgálták az egészséggel kapcsolatos döntéshozatalokban, és ehhez egy meta-analízisben szedték össze az eredményeket. A cikk kiemeli, hogy a legtöbb egészség pszichológiai intervenció a kognitív képességekre, megértésre, reflekcióra, és a rizikó megítélésére épül. A szerzők ezzel szemben arra mutatnak rá, hogy az egészséggel kapcsolatos döntések nagy mértékben befolyásolódnak tudatalatti, asszociatív folyamatok által. Kognitív és affektív korrelációs tanulmányokat most már implicit intervenciók eredményeivel is kiegészítették, melyek nagy teret adnak a további kutatásra.

Bevezető: Eleinte az egészséggel kapcsolatos döntéseket irodalmát a kognitív és behaviorista elméletek uralták. Több meta-analízis arra jutott viszont, hogy ezek csak legfeljebb közepes mértékben változtatják meg a döntéseket. Ezután érkeztek a „dual-process” vagyis kettős folyamatok elméletei. Ilyen például a Reflective-Impulsive Model (RIM), mely szerint döntéseinket két belső folyamat vezérli. Az impulzív folyamat gyors és évek alatt összegyűlt tapasztalatra épít és nem tudatos. A reflektív folyamatok lassabbak, tudatosan előhívottak és logikán alapulnak. Az elmélet szerint konfliktus lehet a két folyamat között, és az fog nyerni, amelyik magasabb szintet ér el. Ez amiatt problémás, mert erre a konfliktusra fókuszálva a tudatalatti folyamatok háttérbe kerülhetnek, és a tudatalatti folyamatok előnyös és kártékony hatásai az egészséggel kapcsolatos döntésekre háttérbe szorulhatnak. Ez az összefoglaló kizárólag az implicit tudatra, érzelmekre és motivációkra helyezi a hangsúlyt és azt vizsgálja, hogy az eredmények hogyan lennének hasznára a viselkedés módosítását célzó intervencióknak.

Implicit Kogníció: Az implicit kognició olyan tudás, vagy kognitív folyamat (figyelem, felismerés), amely nem érkezik el az ember tudatos észleléséig. Ilyen figyelem torzulás (attention bias) lehet például dohányzóknál vagy alkohol fogyasztóknál olyan jelek gyorsabb észlelése melyek kapcsolatosak szenvedélyeikkel. Ennek jelenléte egy kísérletben is megnyilvánult. Szavakat mutattak résztvevőknek melyeket aztán gyorsan lecseréltek egy kis körrel a kép valamelyik sarkában, és jelezniük kellett, hogy hol van a kör. Azoknál a szavaknál sokkal gyorsabb volt az reakció idő, melyek alkohollal kapcsolatosak voltak. Kísérletekkel azt is alátámasztották, hogy ez a folyamat viselkedés változást is eredményez. Azok az alkoholisták, akik ki vannak téve alkohollal kapcsolatos jeleknek illetve azok a túlevők, akik egészségtelen ételekre figyelnek könnyebben visszaesnek, viszont azoknál, akiknek az „attention bias” az egészséges ételekre vagy életmódra irányítja a figyelmét, fogyás várható.

Lehetséges intervenciók: A szerzők az  ABMT – Attention Bias Modification Treatment – Figyelem torzulását modifikáló tréning  eredményeit összesítették. A tréningen az ártó stimulációkat egyre rövidebb idő után szakítják meg semleges képekkel. Ez a tréning arra tanítja a résztvevőket, hogy a semleges jelekre figyeljenek oda az alkohollal kapcsolatosak helyett. Több cikk és meta-analízis összegzése után azt látták, hogy a résztvevők rövidebb ideig maradnak figyelmesek az alkohollal kapcsolatos stimulációra, még három hónappal a tréning után is. Ezen kívül rövidebb ideig maradtak kórházban, illetve kevésbé estek vissza.
Egy másik módszerben (Implementation intentions) „ha ezt látom – akkor azt csinálom” módon tréningezik a jelekre való válaszokat. Így ha semleges képet látnak, megtanulják, hogy azon maradjon a figyelmük az ártók helyett. Általában a veszélyes jelekre már automatikusan a hibás választ adják a résztvevők. Ezzel a módszerrel csökkentik a válasz automatizmusát is. Ez is mutatja, hogy bár a tervezés általában a reflektív rendszerben formálódik, sokszor implicit kognitív hatások befolyásolják a végkimenetelt.

Jövőbeli irányelvek: A jövőbeli kutatásoknak érdemes lenne azzal foglalkozniuk, hogy hogy lehet leghatékonyabban eltűntetni az ilyen típusú bias-okat. A szerzők a két fent említett módszer összehasonlításáról elmélkednek; vajon egyformán hatásosak? Mi történik a visszaeséseknél? Lehetne egészséges jeleket „beprogramozni” az egészségtelenek helyett? Ezenkívül, kutatások azt is igazolják, hogy komplexebb döntéshozataloknál is, a figyelem pillanatnyi eltérülése is csökkentheti az eredményt. Sőt még egész komplex döntéshozataloknál is számítanak a tudatalatti folyamatok.

Implicit Affektus: Az implicit attitűdök automatikus érzelmi reakciók, melyek bizonyos asszociációkból fakadnak és egy adott jelre automatikusan aktiválódnak. Ebben a témában leginkább a mérésre helyeződött a hangsúly, hiszen implicit mérőeszközökre van szükség mint például az IAT (implicit asszociációs teszt), az értékelő priming feladat, vagy a szemantikus priming feladat, melyek mind reakció időt mérnek. Az IAT-vel például azt mérik, hogy milyen gyorsan asszociálják a résztvevők a káros képeket pozitív jelzőkkel, vagy fordítva. Például hizlaló ételekre vagy dohányzásra a napsütés – eső párosból melyiket és milyen gyorsan választják.  
Több olyan tanulmány is született, ahol implicit, korai élményekből táplálkozó folyamatok álltak egészséggel kapcsolatos döntéshozataloknál, mint például dohányzás, egészségtelen ételek fogyasztása, testmozgás gyakorisága vagy védekezés szexuális kapcsolatlétesítéskor. Meta-analízisek azt is mutatják, hogy ezek a hatások az explicit attitűdökön fölül kínálnak magyarázatot egyes viselkedésekre. Ez a hatás erősebb volt azoknál, akik gyakran választják az egészségtelen viselkedést. Az implicit attitűdök erejét csökkentő faktorok lehetnek: kognitív kapacitás, önszabályozás, figyelem, impulzus kontroll és egyéb felső funkciók.

Lehetséges intervenciók: A szerzők több példát is hoznak az implicit attitűdöket célzó intervenciókról és sikerességükről. Az eddig használatos fő módszer az értékelő kondicionálás volt, ahol pozitív és negatív jeleket kapcsoltak össze, és ezzel egészséges viselkedést kondicionálnak. Egy ilyen kísérletben hizlaló rágcsálnivalókat mutattak olyan képekkel párosítva, mint elhízás és szívbetegség, a kontrol csoportban pedig üres képekkel párosították őket. Az explicit attitűd nem változott, de az implicit csökkent a rágcsálnivalók iránt, és kimenetelkor a kísérleti csoport inkább választott gyümölcsöt mint jutalom semmint csokoládét. Egy másik módszerben arra tréningezték a résztvevőket, hogy az egészségtelen jeleket elkerüljék és az egészségeset közelítsék. Alkoholistáknak alkohollal kapcsolatos képekre el kellett tolni egy kart, és egyéb italokra maguk felé húzni. Négy 15 perces tréning egymást követő napokon jelentősen csökkentette az alkoholhoz kapcsolatos implicit attitűdöt, sőt a következő egy évben kevesebben is estek vissza (59% vs. 43%).
Ezen kívül hasonló példákat hoznak még olyan intervenciókra is, ahol a munka memória hosszabbításával vagy impulzus kontrollal dolgoznak implicit módon.  Egy másik érdekes tanulmányban arra hoznak példát, hogy ha intenciókat fogalmaznak meg, sokkal jobban változik az implicit attitűdjük mintha célokat fogalmaznának. Például az a mondat, hogy „amint lehetőségem lesz barátságosnak lenni egy skizofrén beteggel, az leszek!” jobban változtatja az implicit attitűdöt (közelebb fog ülni mellé a padon) mintha azt mondaná, hogy „a célom, hogy barátságosabb legyek”.

Jövőbeli irányok: Eddig a hangsúly inkább a mérési eszközökön volt, de a szerzők szerint nagy szükség lenne az elméleti hátteret is jobban kidolgozni. Emellett arra is szükség lenne, hogy az implicit és explicit attitűdök összehasonlításán túl is legyenek tesztek. Ezen a vonalon később több intervenciót is ki lehetne dolgozni. Bár már több moderátort (asszociációk, reflektív kontroll) is találtak a jelenségre, még nem lehet biztosan tudni a háttérben zajló folyamatokat. Egy modell, amit példának hoznak, elkülöníti az impulzív és a reflektív folyamatokat.
A legtöbb eddigi kutatás a témában korrelációs volt, így fontos lenne intervenciókat hatását is kutatni, hogy fel lehessen állítani ok-okozati viszonyt. Kihangsúlyozzák a már említett módszerek, mint például az értékelő kondicionálás, jelentőségét, és hogy kutatással kéne még jobban alátámasztani az intervenció ideális hosszát, a tréning gyakorlatok számát, és a kihullás megelőzését.
A másik fontos vonal, amit hangsúlyoznak, az implicit affektus kontrollálásának további magyarázata és használata az egészség pszichológiában. Három fő kutatási vonalat emelnek ki. Az egyik a tudatos reguláció által fejleszthető tudatalatti reguláció, a másik az intenciók használata („azt fogom csinálni hogy…”), a harmadik pedig a környezeti tényezők hatása az implicit affektusra, például a kinti melegség, vagy egy meleg kávé a szociális melegség érzetre is kihat. A szerzők kihangsúlyozzák, hogy ezek az irány vonalak is jól használhatóak lennének az egészség pszichológiában.

Implicit Motiváció: A legtöbb kutatásban a motiváció mint tudatos döntés kerül elő, de egyre több kísérlet, különösen a priming-ot használók bizonyítják, hogy a motivációnak jelentős része implicit. A priming annyit jelent, hogy a résztvevők olyan jeleket érzékelnek, melyek nem jutnak el a tudatukig, mégis befolyásolják őket a döntéseikben, ezek lehetnek képek, hangok, illatok, jóformán bármi. Azt is vizsgálták, hogy milyen célokra vannak kihatással az ilyen típusú jelek, mint például benyomások, teljesítmény célok és interperszonális célokra is voltak eredmények. Tehát egy tudatalatti jel is részt tud venni tudatos döntések, ambíciók és viselkedések kimenetelében, sőt a hatásuk ugyanakkora, mint a tudatosaké. Sőt, egy kísérletben azt is találták, hogy ugyanazokon a szakaszokon mennek át a résztvevők mind a tudatos célkitűzésnél, mind a priming használatával. Ezen kívül azt is találták, hogy ugyanolyan jellegzetességei vannak, mint a tudatos motivációnak, például ugyanannyira marad fenn akadályok után, folytatják újra ha megszakad, és a cél értékelésénél is.
A nagy különbség a kettő között, hogy az implicit módon motiváltak nem tudják, hogy miért teszik, amit tesznek. Ez ha a tudatos és tudatalatti motiváció megegyezik, akkor nem probléma, de ha nem, és a résztvevő egyszer csak olyan helyzetben találja magát, hogy nem tudja megmagyarázni viselkedését, vákuumot érez és frusztrálódik, emiatt ráugrik az első olyan magyarázatra, ami eszébe jut,  csak hogy enyhítse a frusztrációt.
Implicit motivációról szóló kutatások jelentős betekintést nyújthatnának az egészséges viselkedéssel kapcsolatos döntésekről. Egy ilyen példa az evés cél konfliktus modellje (goal-conflict model of eating). Itt két cél ütközik egymással, az evés öröme, és a diéta eredményessége. Egy kísérletben azt találták, hogy azoknál, akik sokat fogyókúráznak, az evés örömének jelei valóban háttérbe szorítják a diéta eredményességének célját, szemben azokkal, akik nem szoktak diétázni. Egy következő kísérletben azt is találták, hogy azok a diétázók, akik nem sikeresek, valóban felülírják priming hatására a diétás céljaikat, akik viszont sikeresek szoktak lenni épphogy ezek által a jelek által koncentrálnak jobban a súly vesztésre. Hasonló kísérletekkel lehetne feltárni több egészség viselkedés hátterét is.

Lehetséges intervenciók: Egy kutatásban azt találták, hogy azok, akik étel reklámokat láttak 45%-kal többet ettek az utána lévő kóstoláson, mint a kontroll csoport, míg tudatosan nem érezték, hogy bármi hatott volna rájuk. Azonban azt a furcsa eredményt is találták, hogy viszont az aktivitásról szóló priming ahelyett, hogy sportolásra indítani a résztvevőket, szintén az evést növeli a kontroll csoporthoz képest. Emellett bemutatnak két olyan kísérletet is, ahol sikerült az étvágy csökkentést előtérbe helyezni. Például egy kísérletben a boltba bemenet az egyik csoport látott egy karcsú alak megőrzésére alkalmas receptet, a másik nem. Annak a csoportnak a tagjai, akik látták, átlag kevesebbet vettek el a kitett kóstolókból.
Egy másik módja az egészséges viselkedések előtérbe helyezésének a tudatos kezdés. Egy kutatásban azt találták, hogy tudatos célok kitűzése is aktiválódhat mint tudatalatti automatizmus, ha egy második lépésben az illető meg is tervezi, hogy hogyan fog cselekedni. Ha az meg van, akkor már automatizálódhat (implementation intentions). Például, cél lehet: mindig annyival fogok vezetni, amennyi megengedett. Cselekvés megtervezése: ha kanyarhoz közelítek lelassítok. Ezek a „ha/akkor” tervek segítenek a terv valós végrehajtásához. Tehát ezek a tudatos cél kitűzések segíthetnek az ellentétes ingerek legyőzésén.

Jövőbeli irányok: A nagy kérdés a témában, hogy vajon egy tudatalatti priming van-e annyira erős, hogy felülírjon egy már megszokott cselekvést, mint mondjuk a nassolás vagy a dohányzás. A szerzők több olyan példát is hoznak, amiben igen, például egy feladat megoldásánál azok a résztvevők voltak kreatívabbak, akiknek a csoportját úgy hívták, hogy „gondolkodj máshogy”. Egy másik példában a sztereotípiák aktiválását előzték meg egy priming-gal, míg a kontroll csoportnál automatikusan azok jöttek elő.
Tehát lehetne olyan intervenciókat tervezni, amiben ezt felhasználják több féle módon is. Például alkoholisták esetében három út is lehetséges lenne: 1. alkohol fogyasztás csökkentése 2. nem alkoholos italok fogyasztásának előtérbe helyezése olyan helyzetekben, ahol amúgy azt innának. 3. olyan hosszú távú célok primingolása, ami az alkohol fogyasztással szemben áll. Egy kísérletben azt találták, hogy a priming hatás akkor a legerősebb ha pozitív ösztönzésekről szól, tehát lehet, hogy a második vagy a harmadik típusú intervenció lenne a leghatékonyabb. Sőt még azt is találták, hogy pozitív ösztönzők akkor is hatásosak, ha a feladat tőlük független. Például különböző feladatok közben észrevétlenül pénzérméket mutattak a résztvevőknek, és az eredmény azt mutatta, hogy jobban teljesítettek a feladatban mint a kontroll csoport, ahol nem.

Konklúzió: Az egészséggel kapcsolatos viselkedések elméleti háttérét jelentősen lehetne gazdagítani az implicit kognitív, affektív és motivációs folyamatokkal. Először is magyarázatot adhatnának a tudatos intervenciók közepes sikerességére, például, hogy miért esnek vissza amúgy kitartó diétázók vagy absztinens alkoholisták.  Ezeket a folyamatokat figyelembe véve rossz szokások megtörésére is ki lehetne találni intervenciókat. Második előnye lehetne a jobb perdikciós módszerek kifejlesztése, hiszen a tudatos folyamatok önmagukban nem elég jó prediktorok. A harmadik előny pedig a kettős folyamatok figyelembe vételével kialakított intervenciók lehetnek, mint például az értékelő kondicionálás vagy egyéb feljebb említett módszerek.

Ezen folyamatok figyelembe vétele nagyon fontos lehet egészség pszichológusok számára, és talán egyszer még az egészségügy számára is az lesz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése