2014. december 23., kedd

Túlsúlyos  emberek pozitív megjelenítése a médiában: attitűdökre és képpreferenciákra való hatás

Pearl, R. L., Puhl, R. M., Brownell, K. D. (2012). Positive Media Portrayals of Obese Persons: Impact on Attitudes and Image Preferences; Health Psychology, 31. (6), 821-829.

Készítette: Blind Eszter

Absztrakt
            A kutatás célja, hogy felmérje a túlsúlyos emberek médiában való megjelenítését, illetve a nem sztereotipikus, pozitív megjelenés hatását. Kutatásukhoz a szerzők két online kísérletet végeztek el, melyek során a résztvevők egy-egy, vagy pozitív, vagy stigmatizáló képet láttak egy-egy túlsúlyos modellről. Az egyik kísérletben a résztvevők fehér, illetve afroamerikai túlsúlyos női modellek, a másik kísérletben fehér túlsúlyos női, illetve férfi modellek képeit kapták meg. Az eredményeket többszörös lineáris regresszió-elemzéssel vizsgálták, mellyel mérték a képeken látott modellekkel szembeni szociális távolságtartó attitűdöt, az általánosságban a túlsúlyos emberekkel szemben tanúsított negatív attitűdöt, illetve a képpreferenciát (a pozitív, illetve a negatív képeket preferálnák-e jobban a médiában). Azok a résztvevők, akik a negatív, stigmatizáló képeket látták, erősebb szociális távolságtartást, és negatívabb attitűdöt mutattak, mint azok, akik a pozitívabb képeket kapták, de általánosságban nagyobb preferencia mutatkozott a pozitív képek iránt. Az eredmények konzisztensek voltak, függetlenül a látott modell etnikumától vagy nemétől. Az eredmények szerint a túlsúlyos emberek pozitívabb megjelenítése a médiában csökkentheti a súllyal kapcsolatos megbélyegzést, és a negatív egészségügyi következményeket.

Bevezetés
            A túlsúlyos emberekkel szembeni elfogultság az előítélet egy szociálisan elfogadott formája, ám számos káros következménnyel járhat, hiszen a túlsúlyos emberek (különösen a nők) ki vannak téve az alacsony önértékelés, a testükkel való elégedetlenség, a szorongás, major depresszió és az öngyilkossági kísérletek kockázatának. A súly miatti megbélyegzés növeli a pszichológiai problémákkal kapcsolatos sérülékenységet és a fizikai komplikációkat, az általános életminőséget. Bár a közhiedelem szerint a túlsúly jobban motiválja az embert az egészségesebb életre és a fogyásra, a súlyuk miatt stigmatizált embereknél valószínűbben van jelen a túlevés, a testmozgáskerülés, súlycsökkentő programok gyengébb eredményének kockázata, ám ez a kérdés a kutatók körében is vitatott téma. Fontos tehát tovább vizsgálni, mely faktorok befolyásolják a stigmák hatásait. A média jelentős hatással bír a súllyal kapcsolatos attitűdök kialakulására. A túlsúlyos embereket gyakran negatívan, megbélyegző módon ábrázolják a filmekben, műsorokban és reklámokban, és sokszor azt a képet sugallják, hogy az elhízás az egyén személyes felelőssége. E stigmatizáló tartalom az egészségügy tekintetében is hátrányos lehet, hiszen az ilyen stigmatizáló képeknek és videóknak való kitettség közvetlenül vezet a túlzott ételfogyasztáshoz. A médiában szereplő képek az őket kísérő hírek tartalmától függetlenül is befolyásolják a nyilvános attitűdöket – a negatív ábrázolás negatív irányú attitűdökhöz vezet. Ezek miatt a túlsúlyos emberekkel szemben gyakran nagyobb szociális távolságot tanúsítanak mások, ám ennek az ábrázolásmóddal való kapcsolatáról még nem készült kutatás, amire szükség van, hiszen a média a szociális távolságtartással kapcsolatos attitűdöket is befolyásolja.
            A jelenlegi kutatás célja az volt, hogy teszteljék, a túlsúlyos emberek stigmatizáló vagy pozitív ábrázolása befolyásolja-e a szociális távolságtartás vágyát, illetve az irántuk tanúsított negatív attitűdöt. Ezek különbségeit a megjelenített képeken az etnikum és a nem tekintetében is megvizsgálták. A kutatások szerint a nőknél nagyobb a kockázata, hogy súlyuk miatt megbélyegzik és diszkriminálják őket, ám a férfiak hajlamosak a túlsúllyal szemben negatívabb attitűdöt mutatni. Ezen kívül azt is vizsgálták, a médiában a résztvevők a túlsúlyos emberek inkább pozitív, vagy negatív megjelenítését preferálnák-e.

Egyes számú kísérlet
            Túlsúlyos modellek pozitív, illetve negatív megjelenítésének hatását vizsgálták a túlsúlyos emberekkel kapcsolatos attitűdökre. A kutatók hipotézisei szerint, akik pozitív képeket látnak, kevésbé vágynak a szociális távolságtartásra, kevésbé negatív attitűdöt nyilvánítanak ki a túlsúlyos emberek irányába. A feltevések szerint a pozitív képeket jobban preferálják a jelentkezők – ezek a negatív sztereotípiáknak mondanak ellent, így semlegesíthetik őket, vagy pozitívabbakat alakíthatnak ki. Ezen kívül a kutatók azt is vizsgálták, vajon a pozitív, illetve negatív képfeltétel hatásai változnak-e etnikum szerint.

Módszer
            Az USA-ban egy körülbelül 15.000 fős online bázisból kerültek ki a jelentkezők, akiket közösségi oldalakon való hirdetésekkel gyűjtöttek össze, a részvétel önkéntes volt. A kísérletben 146 ember (54% nő) vett részt, átlag életkoruk 35 év, átlag testtömeg-indexük (BMI) 24,35 kg/m2. A kitöltők 80,1%-a fehér, 12,3%-a ázsiai, 2,7%-uk afroamerikai, 2,7% amerikai indián vagy alaszkai őslakos, és 2,1% latino. A résztvevők demográfiai adatait felvették (életkor, nem, etnikum, magasság, súly). A szociális távolságtartást hat kérdéssel mérték fel – a képen látható emberrel kapcsolatban kellett válaszolniuk, hogyan viszonyulnának hozzá adott szociális helyzetekben (pl. „nem lenne kifogásom az ellen, hogy ez az ember lakjon a szomszédban”). 5 pontos Likert-skálán mérték a válaszokat, melyeket résztvevők szerint átlagoltak – a magasabb pontszám erősebb szociális távolságtartó magatartást jelzett. A résztvevők nyilvános attitűdjeit öt állítással mérték a túlsúlyos emberekkel kapcsolatban (két állítás mérte, a kép hogyan befolyásolta a negatív attitűdöt, a többi három a képpreferenciát, a képhez fűződő attitűdöt, és a kép médiabeli megjelenéséhez való viszonyulást mérte). Szintén 5 pontos Likert-skálán gyűjtötték a válaszokat. A túlsúlyos emberekkel szembeni attitűdöt az UMB-FAT Távolság alskálájával mérték – a kérdőív a túlsúlyos emberekkel szembeni általános attitűdöt méri fel 7 pontos Likert-skálán – a magasabb pontszám erősebb ellenszenvet jelent. Emellett megkérdezték a résztvevőktől 3 eldöntendő kérdéssel, hogy korábban kezelték-e őket valaha igazságtalanul a súlyuk miatt. Összesen 4 képet alkalmaztak a vizsgálatban – egy-egy pozitív (élelmiszerboltban vásárol), illetve egy-egy negatív (kanapén ülve egészségtelen ételeket fogyaszt) beállítású képet választottak egy túlsúlyos fehér, és egy túlsúlyos fekete női modellről. A 4 képet két előteszt után választották ki. A résztvevők azonos feltételek mellett töltötték ki az online kérdőíveket, ám minden résztvevő a négy közül csak egy-egy képet látott, amelyet meg kellett figyelniük, mielőtt válaszoltak a kérdésekre. A kép minden kérdéssorozat előtt megjelent, és korlátlan ideig nézhették.

Eredmények
            A résztvevők 53,4%-a élete során volt már célpontja súllyal kapcsolatos stigmatizálásnak, és az UMB-FAT pontjaik szerint mérsékelt túlsúllyal szembeni attitűdöt mutattak. Azok, akik a pozitív képeket látták, valószínűbben számoltak be múltbeli negatív tapasztalataikról. A képek hatását a szociális távolságtartás attitűdjére négylépéses regresszióelemzéssel vizsgálták (első lépcső: képfeltétel /pozitív vagy negatív megjelenítés/, és modell etnikuma; második lépcső: résztvevő neme, etnikuma, BMI-je, a modell észlelt életkora, korábbi tapasztalatok; harmadik lépcső: UMB-FAT pontok; negyedik lépcső: a képfeltétel és a modell etnikumának interakciója). A negyedik lépcső nem mutatott szignifikáns eredményt. A képfeltétel szignifikánsan előre jelezte a szociális távolságtartás attitűdjét – a pozitív képeknél kisebb távolság volt jellemző. A nyilvános attitűdöket vizsgáló 5 állításból két csoportot csináltak (1. és 2. állítás a negatív attitűdök, 4. és 5. állítás a képpreferenciák elem – a 3. állítás nem jelzett szignifikáns korrelációt a többivel, ezért kivették a vizsgálatból). Ezeknek átlagolták a pontszámait, így két itemmel dolgoztak – a negatív attitűdök magasabb pontszáma erősebb negatív attitűdöt mutat, a képpreferenciák alacsonyabb pontja pozitívabb attitűdöt jelent a kép médiában való megjelenésével kapcsolatban. A pozitív képfeltétel alacsonyabb negatív attitűdöt jósolt be. A modell etnikumával kapcsolatban nem volt szignifikáns eredmény. A férfi résztvevők negatívabb attitűdöt fejeztek ki a képek láttán a nőknél. A résztvevők összességében jobban preferálták a pozitív képeket.

Diszkusszió
            Az eredmények megfeleltek a hipotéziseknek – akik a pozitív képeket látták, kevésbé vágytak szociális távolságtartásra a túlsúlyos emberekkel szemben, és kevésbé helyeselték a rájuk irányuló negatív attitűdöket. A pozitív képek iránt nagyobb preferencia mutatkozott. A modell etnikuma nem befolyásolta a megítélést, ami az eredmény általánosíthatóságát mutatja. A férfi résztvevők negatívabb attitűdöt tanúsítottak a túlsúlyos emberekkel szemben, mint a nők, és magukra a képekre is negatívabban reagáltak.

Kettes számú kísérlet
            Az egyes számú kísérlethez hasonlóan, itt etnikum helyett a nemek tekintetében vizsgálták a túlsúlyos emberek pozitív, illetve negatív megjelenítésének hatásait. A hipotézisek megegyeztek az egyes számú kísérletével.

Módszer
            Ugyanazon módszerrel érkeztek a jelentkezők, ám aki már kitöltötte az egyes számú kísérlet kérdéseit, az a kettes számúban nem vehetett részt. 147 jelentkező töltötte ki az online kérdőívet, 64%-uk nő, átlag életkoruk 33,52 év, átlagos BMI-értékük: 24,45 kg/m2. A kitöltők 77,2%-a fehér, 13,1%-a ázsiai, 3,4% afroamerikai, 3,4% egyéb, illetve 2,8% latino. A mérőeszközök megegyeztek az egyes számú kísérletben használtakkal. Szintén összesen 4 képet használtak – 2-2 pozitív (vásárol), illetve negatív (kanapén eszik) beállítású kép, ezúttal egy fehér túlsúlyos női, illetve fehér túlsúlyos férfi modellről. A kísérlet folyamata megegyezik az egyes számúéval.

Eredmények
            A résztvevők 52,4%-a volt már súly-stigmatizálás célpontja, szintén mérsékelt túlsúly elleni attitűdöt mutattak az UMB-FAT pontok szerint. A képfeltétel jelentősen befolyásolta a szociális távolságtartó attitűdöt – a pozitív megjelenítés kisebb távolságtartást jelez előre, emellett kevésbé negatív attitűddel jár. Jelentős hatás mutatkozott a nemek tekintetében – a női modellnél konzisztensebb attitűd jelentkezett mindkét képénél. A képfeltétel és a nem interakciója szintén valamennyire jelentős – a képfeltétel hatása jelentősen nagyobb volt, ha férfi modell volt látható. A férfi résztvevők negatívabb attitűdöt mutattak a képek és a túlsúlyos emberek iránt, ám az összes résztvevő jobban preferálta a pozitív képeket.

Diszkusszió
            A kettes számú kísérlet hasonlóképp megerősítette, hogy a túlsúlyos emberek pozitív ábrázolása alacsonyabb szociális távolságtartást, illetve kevésbé negatív attitűdöt eredményez. A preferencia itt is nagyobb a pozitív képek iránt. A modell neme a negatív attitűdök esetében befolyásolta a képfeltétel hatását – a női modell láttán kisebb hatással bírt a pozitív ábrázolás. Ez azt jelentheti, hogy a társadalom jobban elfogadja és tolerálja az elhízott férfiakat az elhízott nőknél, akik viszont sokkal sérülékenyebbek a súly miatti diszkrimináció esetében. Mindezek ellenére a pozitív képek általánosságban kevésbé negatív attitűdöt, és erősebb preferenciát váltottak ki. A férfi résztvevők itt is negatívabban viszonyultak a képekhez és általában a túlsúlyos emberekhez is.

Általános diszkusszió
            Összességében a pozitív képeket látó emberek proszociálisabban reagáltak, ezt nem befolyásolta a látott ember neme vagy etnikuma, és a válaszadók neme, etnikuma, vagy súlya sem befolyásolta jelentősen a válaszadást. A negatív attitűdök esetében a női modell neme befolyásolta a hatást – az ő képeit jobban társították a lustasággal, és negatívabban viszonyultak hozzá. Vagyis konzisztensebb válaszok érkeztek a női modellre, függetlenül attól, pozitív, vagy negatív megjelenítésben látták – a férfi modell esetében kiugróbb volt a pozitív hatás. Lehetséges, hogy a résztvevőket jobban zavarta a női modell negatív képe, mert a nőket kritikusabban bírálják a súlyuk miatt, és szigorúbb testsúly-ideálokkal szembesülnek. Általánosságban viszont jobban preferálták a résztvevők a pozitív képeket etnikumtól vagy nemtől függetlenül. Eszerint tehát ha a túlsúlyos embereket pozitív, nem sztereotip módon mutatják be a médiában, az segítheti a súllyal kapcsolatos negatív attitűdök csökkenését. Bár a kultúra is befolyásolhatja a testtel és súllyal kapcsolatos észlelést, az eredmények túlnyúlnak nemen és etnikumon, így a pozitív ábrázolásmód általánosságban képes a negatív elfogultságokat csökkenteni.
            A kutatás korlátai: a minták túlságosan homogén etnikumokat tartalmaztak, így a későbbi kutatásoknak érdemes kiterjedniük a változatosabb etnikumú jelentkezőkre, ugyanakkor a változatosabb képek használatára is, hiszen minden résztvevő csak egy-egy képet láthatott. Érdemes lenne vizsgálni továbbá, hogy a kórosan elhízott emberek képei erősebb hatást váltanak-e ki. Bár az eredmények szerint nem volt jelentős észlelésbeli különbség a modellek vonzósága, testhelyzete, ruházata, stb. alapján, mégis befolyásolhatta a résztvevők reakcióit. További korlát, hogy a kísérlet online formában zajlott, így fennáll a kockázata, hogy a résztvevők nem teljesen figyeltek oda a képekre és a kérdésekre. A további vizsgálatoknak szükséges feltárniuk más lehetséges mechanizmusokat is.

            A média tehát erősen befolyásolja az emberek túlsúllyal kapcsolatos negatív attitűdjeit – ugyanakkor megvan az eszköze arra is, hogy megváltoztassa azokat, hiszen hatással van a tömegek észlelésére a szociális ügyekkel, és az egészséggel kapcsolatban is, így megállíthatja a helytelenül kialakult attitűdök terjedését, és elősegítheti az elhízás kezelését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése