A  testmozgás alapú intervenciók szerepe a dohányzásról való leszokásban

Ussher, M. H., Taylor, A., & Faulkner, G. (2012). Exercise interventions for smoking cessation. Cochrane Database of Systematic Reviews, 1. No.: CD002295. DOI: 10.1002/14651858.CD002295.pub4.

Készítette: Pusztai Eszter Éva

Absztrakt

Jelen összefoglaló tanulmány abból a feltevésből indul ki, hogy a rendszeres testmozgás segíthet a dohányzásról való leszokásban a nikotinmegvonás és a sóvárgás moderálásán keresztül, valamint a leszokással járó súlygyarapodás kézben tartását is elősegítheti. A tanulmány célja annak kiderítése, hogy önmagában a testmozgás alapú intervenciók vagy ezek kombinálása egy dohányzásról való leszoktatást célzó programmal hatékonyabbnak bizonyulnak-e, mint a testmozgásos intervenciót nélkülöző leszoktató programok.

Az összefoglalót készítő szerzők 2011-ben átfogó kutatást végeztek a Cochrane Tobacco Addiction Group specializált nyilvántartásában. Az elemzésbe azon vizsgálatokat vonták be, melyek a testmozgás alapú programok illetve a testmozgással kiegészített leszokást támogató programok hatását hasonlították össze a testmozgásos intervenciót nem alkalmazó programokkal dohányzók és frissen leszokottak körében, minimum 6 hónapos utánkövetés mellett. A tanulmányok közti jelentős eltérések miatt metaanalízis helyett az eredmények narratív összefoglalása mellett döntöttek.

A beválasztási kritériumoknak 15 tanulmány felelt meg; a dohányzásról való leszokást célzó illetve a testedzés alapú programok időzítése és intenzitása nagyban különbözött a vizsgálatokban. A tanulmányok közül 3 szignifikánsan magasabb absztinencia-rátákról számolt be a kezelés végére a fizikailag aktív csoportban a kontroll csoporthoz képest. Ezek közül az egyik tanulmány szignifikáns különbséget talált 3 hónapos utánkövetés után is, emellett határeseti szignifikancia mutatkozott az utánkövetés 12. hónapjában. Egy másik tanulmány esetében a szignifikánsan magasabb absztinencia-ráták csak az utánkövetés 3. hónapjában mutatkoztak meg (a kezelés végén, illetve az utánkövetés 12. hónapjában nem). A többi vizsgálat nem támasztotta alá a testedzés absztinenciára gyakorolt szignifikáns hatását.

Az ellentmondó eredményekben közrejátszhattak az alacsony elemszámok, valamint a testedzéses intervenciók nem megfelelő intenzitása. Emellett a megbízhatóbb eredmények érdekében a vizsgálati alanyok testedzés-programokkal való együttműködését valamint fizikai aktivitásának változását is mérni kellett volna mind a vizsgálati, mind pedig a kontroll csoportban.

Elméleti háttér

A dohányzás jelentős rizikófaktora a kardiovaszkuláris megbetegedéseknek és a ráknak, valamint az iparosodott társadalmak egyik legfőbb halálozási okaként szerepel (pl.: Doll, 2004). Mivel a dohányzásról való leszokás nagyban csökkenti a morbiditást, számos leszokást segítő programot dolgoztak ki, ezek sikerességi rátája azonban igen alacsony (6 és 12 hónapos absztinencia esetén 3-5%-os; Hughes, 2004).

A tanulmány a testedzést/testmozgást és a fizikai aktivitást felcserélhető kifejezésekként használja, s ezekkel az életmód szintű fizikai aktivitásokra utal – így tehát egyaránt ide tartozik a rendszeres sétálás, valamint az ennél strukturáltabb mozgásformák is. A kardiovaszkuláris típusú mozgásformák akut hatását mutatták ki mind a pszichológiai megvonási tünetek, mind az absztinensek dohányzás iránti vágyakozásának csökkentése tekintetében, a mozgás intenzitásától és időtartamától függetlenül (már az 5-10 perces, mérsékelt intenzitású testedzés is hatásosnak bizonyult; Taylor, 2007). Ennek háttérmechanizmusa még nem tisztázott, noha a testedzés kimutatható stimuláló hatást fejt ki a központi idegrendszerre (Russel, 1983) valamint az agyban zajló neurobiológiai folyamatokra (Dishman, 2009), növelve a dohányzók béta-endorfin szintjét (Leelarungrayub, 2010), ezáltal pedig feltételezhetően alternatív megerősítésként szolgál (Marlatt, 1985). Emellett úgy tűnik, a testedzés a kognitív funkciókra is jelentős hatást gyakorol: például csökkenti a dohányzáshoz kötődő képekkel kapcsolatos figyelmi torzítást (Janse van Rendsburg, 2009).

A sóvárgás és a pszichológiai megvonási tünetek moderálása mellett a testedzés hatékonynak bizonyult a leszokással járó súlygyarapodás csökkentésében is (pl.: Parsons, 2009). Ez különösen azon nők esetében lehet jelentős tényező, akik a súlyuk kontrollálására használják a dohányzást (USDHHS, 2001), valamint akik félnek a leszokás utáni súlygyarapodástól (pl.: Clark, 2004). A testedzés továbbá pozitív hatással van olyan védőfaktorokra (pl.: észlelt megküzdési kapacitás és önértékelés), melyek a visszaesést akadályozhatják meg (Steptoe, 1989; Spence, 2005).

Nagyszámú keresztmetszeti vizsgálat számol be a fizikai aktivitás és a dohányzás mutatóinak inverz kapcsolatáról (pl.: Boutelle, 2000; Boyle, 2000, stb.). Más vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy ezt a kapcsolatot mind a nem, mind pedig a fizikai aktivitás módja is befolyásolja, noha az eredmények nem konzisztensek (a mozgás jótékony hatása hol férfiak, hol nők esetén mutatkozik kifejezettebbnek), s néhol ellentmondásosak (pl.: Davis, 1997). Azonban két prospektív vizsgálat is azt mutatta, hogy a fizikai aktivitás magasabb szintje csökkentette a dohányzás elkezdésének esélyét mind fiúk, mind lányok esetén, gyerek- és felnőttkorban egyaránt (Audrain-McGovern, 2003; Kujala, 2007), egy másik vizsgálat (Verkooijen, 2008) pedig a fizikai aktivitás és a dohányzás közti negatív kapcsolat mediátor tényezőjeként a fizikailag aktív identitást jelölte meg. Továbbá a leszokással próbálkozók nagyobb valószínűséggel fogékonyak az aktív életvitelre, mint a dohányosok általában (Doherty, 1998; King, 1996). A testedzés magasabb szintje pedig kapcsolatba hozható a dohányzók alacsonyabb depresszió értékeivel (Vickers, 2003), valamint a fizikai aktivitás pozitív kapcsolatban áll a leszokási kísérlet kezdeményezésével (Haddock, 2000), a dohányzás absztinenciájának fenntartsával (King, 1996), valamint a leszokási kísérlet sikerességével (pl.: Derby, 1994; Paavola, 2001), bár ezzel kapcsolatban is születtek ellentmondásos eredmények (Nguyen, 1998).

Mindezek alapján következtetnek arra a szerzők, hogy a rendszeres fizikai aktivitás a leszokási kísérlet alatt segíthet csökkenteni a nikotinmegvonás tüneteit és a sóvárgást, valamint előmozdíthatja a sikeres leszokást. A tanulmány célja pedig annak feltárása, hogy a testedzés alapú intervenciók önmagukban illetve dohányzásról való leszokást segítő programmal kombinálva hatékonyabbak-e, mint önmagukban a leszokást segítő programok.

Módszer

A szerzők átfogó kutatást végeztek egyrészt a Cochrane Tobacco Addiction Group specializált nyilvántartásában a „testedzés” és „fizikai aktivitás” keresőszavakkal, másrészt a MedLine, EMBASE, PsychINFO, Dissertation Abstracts és CINAHL adatbázisaiban „testmozgás”, „fizikai aktivitás”, és „dohányzásról való leszokás” keresőszavakkal. Továbbá a terület legfontosabb szerzőivel is felvették a kapcsolatot, valamint kézi keresést is végeztek konferencia absztraktokon és referencialistákon.

Az elemzésbe azon vizsgálatokat vonták be, melyek a testmozgásos programok illetve a leszoktató programok testmozgással való kiegészítésének hatását (absztinencia mint függő változó) hasonlították össze a testmozgásos intervenciót nem alkalmazó programokkal, dohányzók és frissen leszokottak körében, minimum 6 hónapos utánkövetés mellett.

Az elemzésbe bevont a tanulmányok jellegzetességeit (design, toborzás, randomizáció, vizsgálati személyek jellegzetességei: kor, nem, dohányzási viselkedés, edzettségi szint a vizsgálatba belépéskor; mintanagyság; a testedzésen alapuló és a dohányzásról leszoktató programok leírása; adherencia, kontroll feltételek, az utánkövetés időtartama; a leszokás definíciója, stb.) és a dohányzás mint kimeneti változóval kapcsolatos adatokat vonták be. A tanulmányok közti jelentős eltérések miatt metaanalízis helyett az eredmények narratív összefoglalása mellett döntöttek.

Eredmények

 A beválasztási kritériumoknak 15 tanulmány felelt meg, melyek közül 7 esetén egy-egy kezelési csoportba kevesebb, mint 25 fő tartozott. A dohányzásról való leszokást célzó illetve a testedzés alapú programok időzítése (leszokás előtt, a cigaretta letevésekor vagy absztinencia fenntartása közben induló programok) és intenzitása (tanácsadó ill. kognitív viselkedésterápiás ülések száma, gyakorisága; testedzés felügyelt volta, jellege, gyakorisága és időtartama), valamint az intervenciók jellege (pl.: nikotin tapasz vagy nikotinos rágó bevonása, nikotin helyettesítéses terápia alkalmazása, stb.) nagyban különbözött a vizsgálatokban.A kihagyott tanulmányok egy része többféle függő és független változót vizsgált, így a specifikus hatások nem voltak azonosíthatók; másik része pedig a testedzés akut hatását vizsgálta vagy egyéb más bekerülési kritériumnak nem felelt meg. 

A vizsgálat során az intervenció hatékonyságának mérőszámaként a leszokás relatív rizikója szolgált a kezelt csoportban a kontroll csoporthoz képest. A bevont tanulmányok közül 3 szignifikánsan magasabb absztinencia-rátákról számolt be a kezelés végére a fizikailag aktív csoportban a kontroll csoporthoz képest (Marcus, 1991; Marcus, 1999; Martin, 1997). Ezek közül az egyik tanulmány (Marcus, 1999) szignifikáns különbséget talált 3 hónapos utánkövetés után is, emellett határeseti szignifikancia mutatkozott az utánkövetés 12. hónapjában. Egy másik tanulmány esetében a szignifikánsan magasabb absztinencia-ráták csak az utánkövetés 3. hónapjában mutatkoztak meg (a kezelés végén, illetve az utánkövetés 12. hónapjában nem; Marcus, 2005). A többi vizsgálat nem támasztotta alá a testedzés absztinenciára gyakorolt szignifikáns hatását, meg kell azonban jegyezni, hogy a 15-ből mindösszesen 6 vizsgálat elemszáma volt kielégítő.

Diszkusszió

Leszoktató programok

Több tanulmánnyal szemben is kritikák fogalmazhatók meg. Például Taylor (1988) vizsgálatában a dohányzásról való leszokást segítő program mindössze egy tanácsadási alkalomban merült ki, valamint az intervenció célja nem az absztinencia elérése, hanem annak fenntartása volt, így az eredmények (melyek nem mutatták ki a testedzés jótékony hatását) a vizsgált mintán (miokardiális infarktuson átesettek) nem túl könnyen általánosíthatóak. Az eredményeket négy vizsgálatban (Hill, 1985; Marcus, 1991, Martin, 1997, Taylor, 1988) az torzíthatta, hogy a kontroll csoport jóval kevesebb figyelmet kapott a testedzéses feltételben részt vevő kísérleti csoportnál, így az eredmények a társas támogatás nagyobb mértékének is tulajdoníthatók. Bár az ajánlások amellett szólnak, hogy a leszoktató programok a cigaretta letétele előtt induljanak, ezt mindössze csak 7 vizsgálat tartotta be. Ráadásul a programok egy kivétellel a testedzésre nem úgy tekintettek, mint a leszokást esgítő megküzdési stratégiára.

Célpopuláció

A demográfiai faktorok (mint a kor, nem, testsúly, edzettségi szint, SES, foglalkozás) befolyásolhatják mind a dohányzásról való leszokást (Javis, 1997), mind a testedzési viselkedést (Caspersen, 1994). A tanulmányok közül mindössze 6 vizsgált férfiakat és nőket egyaránt, és ezek közül csak kettő hasonlította össze nemek szerint a kimeneti változókat: ezek a vizsgálatok azonban nem találtak szignifikáns különbséget. Egyik tanulmány sem vette figyelembe az eredmények értelmezéskor a foglalkozást, a SES-t vagy az életkort. Három kivételtől eltekintve mindegyik vizsgálat észak-amerikai volt, s mindössze 7 tanulmány rögzítette az etnikai státuszt: ezek is a fehérek túlsúlyát állapították meg a mintákon belül. A minták egy kivétellel (poszt-akut miokardiális infarktusos minta) a dohányzók általános populációját vizsgálták, holott szakirodalmi előzmények alapján mind a mentális betegek (pl.: súlyos depresszióban szenvedők), mind az obese-ek, mind pedig a terhes dohányzók populációját érdemes lenne vizsgálni.

Súlygyarapodás

A vizsgált tanulmányok zöme a súlygyarapodás tekintetében nem mutatott szignifikáns különbséget a testedzéses intervencióban részesülő valamint a kontroll csoport között sem a kezelés végén, sem az utánkövetés során: ez egyrészt magyarázható az intervenciók kombinálásának sokféleségével (pl.: nikotin tapasz, nikotin helyettesítő kezelés), másrészt az alacsony mintaelemszámokkal, ugyanis egy korábbi metaanalízis szignifikáns rövidtávú előnyökről számolt be (Spring, 2009).

Testedzéses intervenciók

A legtöbb tanulmány felügyelt, csoportos testedzést alkalmazott, melyet otthon végezendő gyakorlatokkal egészítettek ki. Az intervenció hatását nagyban befolyásolhatta annak időtartama (pl.: a kevesebb, mint 6 hetes intervenció nem bizonyult hatásosnak), típusa (a legtöbb vizsgálat kardiovaszkuláris típusú mozgást alkalmazott) valamint intenzitása (ebbe beletartozik a fizikai aktivitás szupervíziója is, melynek során kognitív viselkedésterápiás módszerekkel igyekeznek növelni az adherenciát). Ezek kapcsán Marcus (2005) az eredményei alapján ajánlást fogalmazott meg (hetenként minimum 110 perc aktivitás, melyet felügyelt módon, heti 2-3 alkalommal végeznek), azonban további vizsgálatok szükségesek még az optimális paraméterek meghatározására. Emellett az intervenció után végzett fizikai aktivitás mértékére vonatkozóan a bevont tanulmányok nem szolgáltattak információt, továbbá a felügyelet nélküli, otthoni testmozgásra vonatkozó adherencia növelése érdekében is további kutatásokat lenne szükséges végezni.

Emellett négy kivételtől eltekintve a tanulmányok nem vizsgálták a kontroll csoport fizikai aktivitását az intervenció alatt, valamint az utánkövetés alatt mindössze három tanulmány vizsgálta bármelyik csoport fittségének mértékét (mely hasznos mutatója az adherenciának). Azonban a fizikai fittség változásának jelentősége a dohányzásról való leszokás kontextusában kétséges: a testmozgás ugyanis a fittségben bekövetkező változástól függetlenül is kifejti előnyös pszichológiai és egészségre gyakorolt pozitív hatását (pl.: Taylor, 2008).

Pszichológiai mutatók

            Az eredmények a mért változók tekintetében inkonzisztensek, s számos tanulmány nem is talált szignifikáns különbséget a pszichológiai mutatók (depresszió, elvonási tünetek, sóvárgás, észlelt stressz, stb.) tekintetében a vizsgált csoportok közt. Szakirodalmi előzmények (pl.: Grove, 2006) alapján a szerzők azonban érdemesnek tartanák további vizsgálatok során a testedzés alvásproblémákra gyakorolt hatását is vizsgálni. Emellett 25 olyan tanulmányt is azonosítottak, mely a testmozgás akut hatásait vizsgálta a dohányzással kapcsolatos kimeneti változókra (elvonási tünetek, sóvárgás). Ebből három tanulmány a cigaretta letételének időszakát vizsgálta, inkonzisztens eredményekkel, a többi 22 tanulmány pedig az absztinencia időszakában: ezek esetében 5 kivétellel minden tanulmány szignifikáns csökkenést mutatott ki az elvonási tünetek és sóvárgás tekintetében a passzív kontroll csoporthoz képest.

Konklúzió, kitekintés

A szerzők további vizsgálatok szükségességét hangsúlyozzák, melyek nagyobb mintaelemszámmal dolgoznak, megfelelő hatékonyságú testedzést alkalmaznak az intervenciók során, a kontroll csoportot a vizsgálati csoporttal megegyező mértékű figyelemben részesítik, valamint a teljes mintán mérik az adherenciát. A testedzés absztinenciára gyakorolt hatásának specifikálása valamint az optimális intenzitású és típusú testedzéses intervenciók feltárása érdekében szintén további vizsgálatok szükségesek.