Szerep-stressz  és személyes erőforrások a betegápolásban: Egy keresztmetszeti kutatás a kiégésről és az elkötelezettségről

Garrosa, E., Moreno-Jiménez, B., Rodrígez-Muñoz, A., Rodrígez-Carvajal, R.: Role stress and personal resources in nursing: A cross-sectional study of burnout and engagement. International Journal of Nursing Studies, 48 (2011) 479–489.

Az összefoglalót készítette: Sagmeister Virgínia

Jelen kutatás spanyol betegápolók önkitöltős kérdőívekre adott válaszai alapján vizsgálta, hogyan játszanak szerepet a személyes erőforrások és a szerep-stressz a kiégésben, illetve a munkahelyi elkötelezettségben. Már több korábbi kutatás alátámasztotta, hogy a szerep-stressz a kiégés egy fontos prediktora, de azt még korábban nem vizsgálták, hogyan hat ez a stresszor a munkahelyi elkötelezettségre. Az elkötelezettséget a szerzők olyan pozitív motivációs konstrukcióként definiálják, melynek három fő összetevője az életerő, odaadás és bevonódás. A kiégést szintén három összetevővel, az érzelmi kimerültséggel, a teljesítmény csökkenésével, valamint a deperszonalizációval vizsgálták.

A kutatás elméleti hátterét a munkahelyi követelmény-erőforrás modell (a továbbiakban JD-R, azaz job demands-resources modell) adja. A JD-R modell szerint a munkahelyi követelmények (pl. magas követelmények, érzelmileg terhelt interakciók a betegekkel) és erőforrások (pl. személyes fejlődés, tanulás) meghatározóak az alkalmazottak jól-létének szempontjából. Korábbi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a munkahelyi követelmények inkább a kiégéssel, míg a munkahelyi erőforrások főként az elkötelezettséggel mutatnak kapcsolatot. A követelmények és az erőforrások megléte általában negatívan korrelálnak egymással, mivel a túlzott követelmények meggátolják az erőforrások mozgósítását.

A munkával kapcsolatos stresszoroknak nagy szerepük van a kiégésben. Az egyik ilyen meghatározó stresszforrás a szerep-stressz, ami negatív következményekkel jár mind az egyénre, mind a szervezetre nézve. A kiégést gyakran a szerep-stressz következményeként írják le, mivel a stresszel való megküzdés elhasználja az érzelmi erőforrásokat. A szerep-stressz és a deperszonalizáció között is kapcsolatot mutattak ki, melyet azzal magyaráztak, hogy a nagyfokú stresszel úgy küzd meg az egyén, hogy eltávolítja magát a munkától.

Az elkötelezettséggel pedig, ahogy azt fentebb írtam, a munkahelyi erőforrások mutatnak szorosabb kapcsolatot. Bakker (2005) 4 munkahelyi erőforrást talált, melyek megléte nagyfokú elkötelezettséget eredményez: szociális támogatás a munkában, coaching, autonómia és visszajelzés a teljesítményről.

A kiégés és a személyiség kapcsolatát vizsgáló kutatások eddig leginkább a Big5-al dolgoztak. Az eredmények azt mutatják, hogy az extroverzió a csökkent teljesítménnyel, míg a neuroticizmus a kimerüléssel, deperszonalizációval mutat kapcsolatot, és így járul hozzá a kiégéshez. A tanulmány szerzői ezektől eltérően a kiégés és a személyiség kapcsolatát a pozitív pszichológia tükrében vizsgálták. Úgy gondolják, a betegápolók kiégését megelőző prevenciók hatásosabbak lehetnek, ha a környezeti stresszorok csökkentésénél nagyobb hangsúlyt fektetnek a személyiség fejlesztésére. A pozitív pszichológia számos személyes erőforrást meghatároz, melyek közül az optimizmus, az önbecsülés, a keményen helytálló személyiség és az énhatékonyság azok a konstruktumok, melyeket összefüggésbe hoztak a kiégés dimenzióval. Ebben a kutatásban az optimizmust, a keményen helytálló személyiséget (amit kontroll, elköteleződés az életbe és a kihívásokra való irányultság jellemez) és az érzelmi kompetenciát vizsgálták mint a kiégés és az elkötelezettség alakulásában feltételezetten közrejátszó személyes erőforrásokat.

A kutatás célja tehát feltárni a környezet és a személyes erőforrások interakcióját a kiégéssel és az elkötelezettséggel.

A kutatásba 508 madridi betegápolót vontak be, akikkel önkitöltős kérdőíveket vettek fel. A megkérdezett szociodemográfiai változók között szerepelt a munkahelyi státusz (állandó jelleggel, vagy időszakos dolgozik betegápolóként) a műszak (reggeli, délutáni, éjszakai, vagy váltott), a munkatapasztalat években mérve, valamint az, hogy az ápoló munkaidejének mekkora részét tölti a betegekkel való interakcióban (százalékban kifejezve). A válaszadók 90% nő, és 71% a munkaidő 80%-át a betegekkel való interakcióban tölti, és 66%-uk állandó jelleggel 34% időszakosan dolgozik betegápolóként.

A szerep-stresszt a 24 tételes Nursing Bournout Scale-lel, az elkötelezettséget a 17 itemes Utrecht Work Engagement Scale-lel, az optimizmust a 10 tételes Revised Life Orientation Test-tel, a keményen helytálló személyiséget a 17 kérdésből álló The Hardy Personality Scale-lel, az érzelmi kompetenciát pedig a 12 tételes Emptional Competence Scale-lel mérték. Mindegyik kérdőív Likert-skálát használ, tehát a válaszadóknak azt kellett megítélniük, hogy az adott állításokat (4, 5, vagy 6 fokozatú skálán mérve) mennyire tartják magukra nézve igaznak.

Az eredmények szignifikáns negatív korrelációt mutattak a szerep-stressz és az elkötelezettségének 3 dimenziója között. Tehát a kevesebb szerep-stresszt megtapasztaló betegápolókra jellemzőbb volt az életerő, az odaadás és a bevonódás. Már korábbi kutatások is kapcsolatot mutattak ki a szerep-stressz és az érzelmi kimerültség, deperszonalizáció és a teljesítmény csökkenése között. Jelen kutatásban is korrelált a szerep-stressz és a deperszonalizáció. A szerzők szerint ez nem feltétlenül azért van, mert a szerep-stressz hatására a dolgozóknak megküzdési mechanizmusként szolgál a munkától való távolodás. Az is lehetséges, hogy a deperszonalizáció okoz szerep-stresszt. Az ok-okozat feltárására longitudinális kutatásra lenne szükség.

A kapott eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy a személyes erőforrások fontos tényezők a kiégés és az elkötelezettség kialakulásában. A keményen helytálló személyiség a kiégés és az elkötelezettség minden aspektusával kapcsolatot mutatott. A keményen helytálló személyiséggel rendelkezők kevésbé tapasztalják meg az érzelmi kimerültséget, a teljesítmény csökkenését, és jellemzőbb rájuk a munkába való bevonódás. Az optimizmus csak a deperszonalizációval nem mutatott kapcsolatot, de a kiégés másik 2 aspektusával negatív irányú, az elkötelezettség három dimenziójával pedig pozitív irányú kapcsolat volt felfedezhető. Az optimizmus volt az egyetlen személyes erőforrás, ami moderátor tényezőként is megjelent a szerep-stressz és a kiégés, valamint az elkötelezettség kapcsolatában. Az optimistább betegápolók kevésbé tapasztalnak érzelmi kimerültséget és teljesítménycsökkenést, ugyanakkor magasabb életerőt, bevonódást és odaadást mutatnak, amikor szerep-stresszt tapasztalnak meg, mint kevésbé optimista kollégáik. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az optimista emberek pozitívabban tekintenek a stresszes helyzetekre.

A feltételezéseket alátámasztva a kutatók pozitív kapcsolatot találtak a szerep-stressz és a kiégés, valamint negatív korrelációt a szerep-stressz és az elkötelezettség között. Ez a kapcsolat még akkor is megmutatkozott, mikor a szociodemográfiai tényezőket és a személyes erőforrásokat kontrollálták. Tehát a korábbi eredményeket sikerült megerősíteni, és felhívni a figyelmet arra, hogy a szerep-stressz fontos tényező a kiégésben.

A szociodemográfiai tényezőket tekintve az állandó jelleggel, valamint a váltott műszakban dolgozók jobban ki voltak téve az érzelmi kimerültségnek. Ezek a hatások azonban már nem voltak szignifikánsak, ahogy további változókat (személyes erőforrásokat és a szerep-stresszt is bevonták az elemzésbe. A szociodemográfiai státusz és a kiégés, valamint az elkötelezettség kapcsolatának feltárására további kutatásokra lenne szükség.

A JD-R modellel összhangban a kiégés szorosabb kapcsolatot mutatott a munkahelyi követelményekkel (amit jelen esetben a szerep-stressz képviselt), az elkötelezettség pedig a (személyes) erőforrásokkal. Ugyanakkor a személyes erőforrásoknak pozitív hatása lehet az érzelmi önszabályozásra, és ezen keresztül gátló tényezőként hathat a kiégés folyamatára.

A kutatás korlátai közé tartozik, hogy keresztmetszeti dizájnt használt, amivel az ok-okozat kérdése nem vizsgálható, ezért érdemes lenne longitudinális vizsgálatokkal pontosítani tudásunkat a témában. Torzíthatta az eredményeket, hogy önkitöltős kérdőívet használtak, és más, objektívebb mutatókat (például viselkedéses, élettani változók) nem mértek.

A személyes erőforrásokat korábban még nem kutatták betegápolók kiégésével kapcsolatban. Mivel a kapott eredmények rámutattak ezen tényezők protektív szerepére, fontos gyakorlati üzenete is van a tanulmánynak. A kiégést megelőző prevenciókban a szerep-stressz csökkentése mellet a személyes erőforrások fejlesztése az ápolók körében szintén fontos lehet.

(Saját megjegyzések: A vizsgált változók mellett más, objektívebb mutatókat is figyelembe vennék a munkahely tekintetében, mint például túlórák száma, fizetett szabadság ideje, tréningek, továbbképzés biztosítás. Meg lehetne vizsgálni, hogy más fontos szerepek (pl. szülői szerep) gyakorlására mennyi ideje jut a betegápolóknak, és ez hogy hat a kiégésre, illetve az elkötelezettségre. Fontos kérdés a kutatási eredmények kiterjeszthetősége, mivel a kiégés más segítő foglalkozásúakat, például orvosokat, pszichológusokat, szociális munkásokat is érint.)

.