Stresszorok,  társas támogatás és sportsérülésekre adott pszichológiai válaszok magas és alacsony versenyzési szintű sportolók körében

Rees, T., Mitchell, I., Evans L., Hardy, L. (2010). Stressors, social support and psychological responses to sport injury in high- and low-performance standard participants. Psychology of  Sport and exercise, 11, 505-512.

Az összefoglalót készítette: Ruttner Réka

Absztrakt

Cél: A fő és tompító hatások kapcsolatát vizsgálja a társas támogatás és a sportsérülésekre adott pszichológiai válaszok között alacsony és magas versenyzési szintű, sérült sportolói mintán.

Módszer: Magas (N=147) és alacsony (N=114) versenyzési szintű, sérült részvevőknél mértek észlelt társas támogatást, sérülés-specifikus stresszorokat és a fizioterápiás intézeti látogatások alatt fellépő pszichológiai válaszokat.

Eredmények: Regresszió elemzés alapján a magas versenyzési szintű mintán szignifikáns főhatása volt a társas támogatásnak a pszichológiai válaszokkal kapcsolatban, az alacsony versenyzési szintű mintán szignifikáns tompító hatása volt a társas támogatásnak a pszichológiai válaszokkal kapcsolatban. Az utóbbi mintában a negatív kapcsolatokat (a stresszorok és a pszichológiai válaszok között) szűkítették a magas és alacsony társas támogatással rendelkezőkre, de a társas támogatás mértéke nem bizonyult fontosnak alacsony stressz szintnél.

Bevezetés

A sportpszichológia irodalmában növekvő felismerés bontakozik ki azzal kapcsolatban, hogy a társas támogatás fontos szerepet játszik a sportoló sérülésekkel való megküzdésében és rehabilitációjában. Empirikus bizonyítékok támasztják alá, hogy a társas támogatás növeli a sportoló jóllétét azáltal, hogy csökkenti a distresszt, megelőzi az elszigeteltség érzését, az újabb sérüléstől való félelmet, növeli a motivációt, a felépüléshez való kitartást és magabiztosságot. A sérülés valójában olyan társas folyamat, amiben a barátok, családtagok, csapattársak, edzők és az orvosi csapat általi támogatás elérhetőségének észlelése áll a középpontban. Ezek fényében nem meglepő, hogy a társas támogatás központi szerepet kapott a sérülésre adott válaszban és a rehabilitációban. Két modellel megmagyarázható az, ahogyan a társas támogatás a kimenetelekhez kapcsolódik: a buffer hatás modellel és a főhatás modellel.

A buffer hatás fogalma elsősorban a stressz-folyamat modelljeihez köthető. E szerint a társas támogatás a stresszorral való találkozástól kezdve a stressz átélésén át a későbbi kimenetekig (pl.a sérülésre adott válasz) tartó folyamat bizonyos pontjain avatkozik közbe. Például a társas támogatás segíthet újraértelmezni fenyegető stresszorokat, megváltoztathatja az egyén észlelését saját elérhető forrásairól a megküzdésben vagy nagyobb kontroll érzetet adhat, ami mind megváltoztatja a stresszor magas negatív értékelését. A társas támogatás megváltoztatja vagy csökkenti az érzelmi reakciókat, a fiziológiai és/vagy viselkedéses válaszokat, csökkenti a probléma észlelt fontosságát, javítja a megküzdést, illetve elterelést vagy megoldást nyújt a problémára.

Jelen tanulmány kontextusában a buffer elmélet azt implikálja, hogy a társas támogatás moderálja a negatív kapcsolatot a stresszor és a sportsérülésre adott pszichológiai válasz között. Pontosabban, a káros kapcsolat a stresszor és a pszichológiai válaszok között kisebb lenne azoknál, akiknek nagy a társas támogatottságuk azokkal szemben, akiknek alacsony, és a társas támogatás mértéke elhanyagolhatóvá válna alacsony szintű stresszornál. A sérült sportolók sokféle stresszes követelménnyel (stresszorral) néznek szembe, melyeknek lehetősége van szignifikáns mértékben hatni a sérüléseikre és a rehabilitációra adott válaszukra. Ezt alátámasztja, hogy például a tehetetlenség és a normál működés zavarának érzete súlyosbítja a depresszió és frusztráltság érzését, illetve a rehabilitáció lassúsága, visszaesése csökkentheti a sportoló motivációs szintjét és magabiztosságát, így ennek következményeként a rehabilitációs programokhoz való kitartását. Mivel a sérülés stresszes és traumatikus esemény sok sportoló számára, ezért az, hogy a társas támogatás tompíthatja a negatív kapcsolatot a stresszor és a pszichológiai válasz között, fontos a sérülési folyamatokkal kapcsolatban.

A buffer modellel szemben a főhatás modell azt javasolja, hogy a társas támogatásnak pozitív kapcsolata van a pszichológiai válasszal, függetlenül a stresszor mértékétől. Más szóval, az egyén kapcsolatainak észlelése elég támogató a kedvező kimenetelhez. A stresszorok és a társas támogatás olyan hatásokon keresztül kapcsolódhat, melyben a társas támogatás ellensúlyozza a negatív kapcsolatot a stresszor és a pszichológiai válaszok között. A főhatás modell azt mutatja meg, hogy a társas támogatás szignifikánsan összekapcsolódik a pszichológiai válasszal a stresszortól függetlenül, míg a buffer modell azt, hogy a stresszor és az észlelt támogatás közötti interakció szignifikánsak összekapcsolódik a pszichológiai válasszal. Ennek tesztelésére kialakított általános eljárás a mérsékelt hierarchikus regresszió-elemzés, mely tartalmaz eljárásokat a társas támogatás főhatásának és interakcióinak mérésére. Jelen tanulmányban ezt az eljárást fogjuk alkalmazni.

E tanulmány alapvető célja a fő és tompító hatások vizsgálata a társas támogatás és a sportsérülésekre adott pszichológiai válasz között. Egy másodlagos, feltérképező jellegű célja pedig annak vizsgálata, hogy van-e különbség a résztvevők versenyzési szintjének tekintetében. A versenyzés szint olyan helyzeti tényező, ami végig hatást gyakorol a sérülési folyamaton. Korábbi kutatások alapján a sérülés-specifikus stresszorok hatása nagyobbnak mutatkozott olyan sportolóknál, akik többet invesztáltak a sportba, akik erős sportolói identitást alakítottak ki, és akiknél ez a befektetés fontos forrása az önértékelésnek. Így a versenyzési szintnek fontos szerepe lehet a társas támogatás működési módjában, illetve a támogatás és a sérülésre adott pszichológiai válaszok közötti kapcsolatban.

Hipotézisek

1.      A stresszorok a sérülésre adott negatív pszichológiai válaszokhoz kapcsolódnak.

2.      A társas támogatás a sérülésekre adott pozitív pszichológiai válaszokhoz kapcsolódnak.

3.      A negatív kapcsolat a stresszor és a pszichológiai válasz között csökkeni fog a magas társas támogatottsággal rendelkezőknél szemben az alacsony támogatottságúakkal, de alacsony szintű stresszor esetén a támogatás mértéke nem lesz fontos.

Módszer

Vizsgálati személyek

Összesen 261 sérült sportoló (213 férfi, 48 nő) vett részt a vizsgálatban, 28 különböző sportággal. Az átlagéletkor 27.27 év (szórás 9,43). A magas versenyzési szintű (hazai és nemzetközi versenyeken résztvevő) sportolókból (N=147) 121 férfi, 26 nő, átlagéletkoruk 26.63 év. Az alacsony versenyzési szintű (főiskolai, rekreációs vagy helyi bajnokságban szereplő) csoportba 114-en kerültek, 92 férfi, 22 nő, átlagéletkor 28,1. A sérülés súlyossága (az az idő, melyet nem töltöttek sportolással a sérülés miatt) 3-tól 336 hétig tartott (átlag 21,31 hét).

Azok a résztvevők kerültek be az etikai bizottság által jóváhagyott vizsgálatba, akiket aktuális sérüléseik miatt okleveles fizioterápiás intézményekben kezeltek Angliában. Önkitöltős kérdőívekben számoltak be a versenyzési szintjükről, a társas támogatottságukról és a sérülésekre adott pszichológiai válaszaikról a fizioterapeutával való találkozásuk előtt.

Mérések

A társas támogatást a Társas Támogatás Kérdőív Sérült Sportolóknak (Social Support Inventory for Injured Athletes – SSIIA) önkitöltős kérdőívvel mérték, mely 16 tételes és az észlelt támogatottságot méri az érzelmi, értékelési, információs és az instrumentális dimenzióban. Az Érzelmi dimenzió azt méri, hogy hogyan vannak ott mások a sérülés alatt a biztonság és komfort érzetét nyújtva, hogyan járulnak hozzá a szeretet és törődés érzetéhez. Az Értékelés azt mutatja, hogy hogyan erősítik mások a kompetencia-érzetet, vagy a megküzdéshez való képességben való hitet. Az Információs dimenzióban a sérüléssel kapcsolatos megoldásokhoz nyújtanak útmutatást vagy tanácsot, míg az Instrumentális skála konkrét eszközbéli segítséget mér, pl. a szükséges erőforrásokat a megküzdéshez. Az adatgyűjtés előtt mindegyik dimenziót alaposan megvizsgálták a szerzők maguk, illetve egy olimpikon és egy idős fizioterapeuta is a megbízhatóság és reprezentativitás szempontjából. A korrelációk a dimenziók között: r = .39-től .85-ig terjednek.

Jelen tanulmány két észlelt stresszort, az alkalmatlanságot (incapacitation) és a lassú fejlődést vizsgálta, ezek alapján generáltak állításokat, amit öt pontos Likert-skálával mértek. A két stresszor közötti korreláció r = .42. A sérülésre adott pszichológiai válaszokat három alskálával mérték, két negatívval (devastation=megsemmisülés, ami a sokk és üresség érzetét jelöli, despirited=csüggedtség, ami apátiát, motiváció-hiányt és frusztrációt takar) és egy pozitívval (újjászerveződés=reorganisation, ami a magabiztosságra utal) a PRSII – vel (Psychological Response to Sport Injury Inventory).

Eredmények

A regresszió elemzés alapján a magas versenyzési szintű sportoló esetében a stresszoroknak szignifikáns hatása volt a megsemmisülésben és a csüggedtségben. A stresszorok által magyarázott variancia mellett szignifikáns hatása volt az összesített társas támogatásnak a fentebb említett kettőre. Ezek az eredmények a hipotézisekkel egy irányba tendálnak: a stresszorok a megsemmisülés és a csüggedtség magasabb értékeivel kapcsolódnak, míg a társas támogatás éppen fordítva. Szignifikáns interakció nem volt.

Alacsony versenyzési szintű sportolóknál a stresszoroknak ugyanazon hatása mutatkozott meg, mint a másik csoport esetében. E mellett a társas támogatásnak az újjászerveződéssel kapcsolatosan volt szignifikáns főhatása, melyek szintén a hipotéziseket támogatják. A támogatás és a stresszor interakciója jelentős varianciát magyarázott meg a pszichológiai válaszokban, ami konzisztens a buffer elmélettel: a negatív kapcsolat a stresszorok és a pszichológiai válaszok között csökkent a magas teljesítményszintűek esetében a másik csoporthoz képest, de alacsony stressz szint esetében nem volt fontos a támogatás mértéke. Az interakció szignifikanciája a pszichológiai válaszok tekintetében a két versenyzési szintű csoport egyidejű tesztelésekor is megmutatkozott (kiegészítő elemzés).

Megvitatás

Jelen vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a társas támogatás pozitív kapcsolatban áll a pszichológiai válaszokkal, de funkciója különbözhet az alacsony, illetve a magas versenyszinten sportolók között. A magas versenyzési szintűeknél főhatás mutatkozott, melyben a társas támogatás magas szintje a megsemmisülés és csüggedtség alacsony mértékével kapcsolódott össze. Ezzel ellentétben az alacsony versenyzési szintűek esetében a társas támogatás egy tompító mechanizmuson keresztül fejtette ki hatását.

A tanulmány eredményeinek fontos implikációi vannak mind a kutatók, mind a praktizálók számára. Az eredmények azt mutatják, hogy a társas támogatás előnyösen kapcsolódik össze a pszichológiai válaszokkal, de a versenyzési szintet is figyelembe kell venni. A főhatások arra utalnak, hogy a magas versenyzési szintű sportolóknál az észlelt támogatást növekedését támogatni kell a stressz mértékétől függetlenül. A buffer hatások pedig arra utalnak, hogy az alacsony versenyzési szintű sportolók esetében a támogatás észlelésének növekedése akkor fontos, ha specifikus stresszorokkal (javulás lassúságával és alkalmatlanság) néz szembe a sportoló. A támogatás direkt formája (pl. gondoskodás) valószínűleg idővel növeli a támogatottság észlelését, ezért a veszélyeztetett sportolókat ez bátoríthatja a proaktivitásra a támogatottság használatában. Ezzel párhuzamosan az edzőket is ösztönzi arra, hogy ún. „nyílt ajtó” politikát folytassanak a sérült sportolóval. E mellett a támogatást nyújtókat általánosan fel lehetne készíteni a sérült sportoló követelményeinek jobb megértésére.

A vizsgálat erőssége, hogy az eredmények tiszta mintázata általánosítható a két különböző versenyzési szintre. A hatásméretek mérsékelten jelentősek (5%, 5% és 8%), ami fontosnak tekinthető figyelembe véve azt, hogy moderátor hatásokat nehéz detektálni. Korlátai közé sorolható, hogy a vizsgálat korrelációs természete miatt az ok-okozati hatás eleve kizárható, illetve a két versenyszintbe sorolás önjellemzés, nem objektív értékelés alapján történt. Ezen kívül annak ellenére, hogy az életkori és nemi eloszlás hasonló volt a versenyzési szintek esetében, a vizsgálatban több féri vett részt, ezért összegző javaslatok nemre vonatkozóan nem tehetők.

A jövőben longitudinális vizsgálatokra is szükség lenne annak vizsgálatára, hogy a támogatottság adott észlelése hogyan hat az újabb pszichológiai válaszokra. Ezen kívül azokat a mechanizmusokat is érdemes lenne megvizsgálni, melyek közvetítik a támogatás hatását. Olyan pozitív affektív és kognitív állapotoknak lehet a tárháza, mint a megnövekedett önbizalom, én-hatékonyság, melyek fordítva jobb pszichológiai válaszokhoz vezetnek és segítik a végérvényes felépülést és a versenysporthoz való visszatérést.