Reproduktív egészség edukáció és  szexuális kockázatvállalás veszélyeztetett serdülő lányoknál és fiatal felnőtt nőknél

Ancheta, R., Hynes, C., Shrier, L.A. (2005). Reproductive Health Education and Sexual Risk Among High-Risk Female Adolescents and Young Adults. Journal of Pediatric and Adolescent Gynecology, 18, 105-111.

Az összefoglalót készítette: Bán Judit

A szexuális felvilágosításról általában

A reproduktív egészséggel kapcsolatos edukáció fontos szerepet tölt be a szexuális kockázatvállalás csökkentésében, így a nem kívánt terhesség, az AIDS és egyéb, szexuális úton terjedő betegségek elkerülésében is. Az edukáció forrásai lehetnek formális intézmények (iskola, vallási közösség) csakúgy, mint a szülők, a kortársak vagy éppen a média (Andre, Dietsch és Cheng, 1991). A leggyakrabban érintett témák a HIV, a szexuális úton terjedő fertőzések, a fogamzásgátlás, a menstruáció, az abortusz, a szexuális orientáció és a szüzesség (Darroch, Landry és Singh, 2000). A szexuális edukációban részt vettek nagyobb arányban használtak fogamzásgátlókat az első együttlétkor, kisebb eséllyel estek teherbe, később kezdtek el szexuális életet élni, és akkor is kisebb gyakorisággal, és kevesebb partnerrel. A gyakran megfogalmazott félelmekkel ellentétben a szexuális edukációs programok nem növelték a fiatalok szexuális aktivitását (Kirby, 2002).

Az iskolai és a szülői felvilágosítások legtöbbször a fogamzásgátlásra és a szexuális betegségekre fókuszálnak. Az iskolai felvilágosító programok hatására bővül a fiatalok ismerete a fogamzásgátlásról és nagyobb gyakorisággal használnak ilyen eszközöket. Ezzel szemben a szülők által nyújtott felvilágosítás nem mindig jár viselkedésváltozással. Kulcsszerepe van a fiatalok és a szülők közötti kommunikáció minőségének. Azok a fiatalok, akik úgy érzik, hogy sok mindent szabadon és rendszeresen meg tudnak beszélni a szüleikkel, később kezdnek el szexuális életet élni, kisebb mértékben jellemző rájuk a szexuális kockázatvállalás, és kisebb arányban esnek teherbe (Dilorio és Kelly, 1999).

Azon túl, hogy a fiatalok milyen felvilágosításban részesülnek, fontos kérdés az is, hogy ezt mikor kapják. Felmérések alapján elmondható, hogy a serdülők egynegyede már túl volt első szexuális élményén, mikor felvilágosítást kapott (Lindberg, Ku és Sonenstein, 2000). A szülők részéről meghatározó az, hogy a szülő mit gondol a gyermeke és kortársai szexuális aktivitásáról. Sokan csak akkor vetnek fel szexuális témákat, amikor már úgy sejtik, a gyermekük érintett. Illetve megfigyelhető az is, hogy az általános szexuális felvilágosítást a speciálisabb kérdések, például a fogamzásgátlás témája váltja fel, amikor a serdülő szexuálisan aktívvá válik (Raffaelli, Bogenschneider és Flood, 1998).

A szerzők célja feltérképezni, hogy azok a szexuálisan kockázatvállaló aktív fiatalok, akiket szexuális úton terjedő betegségekkel kezelnek, milyen felvilágosításban részesültek: kik vállalták a szexuális edukációikat, milyen témákat érintettek, mikor kerül sort rá.

A kutatásról

A vizsgálatban olyan serdülő lányok vettek részt, akik gombás fertőzéssel vagy medencegyulladással kezeltek egy helyi kórházban, és nem voltak terhesek. A 123 lányt egyéni interjú keretein belül kikérdezték a demográfiai jellemzőikről (kor, etnikai csoport), iskolai teljesítményeikről, valamint kitöltettek velük egy önbevalláson alapuló kérdőívet.

A 62 tételes kérdőív a szexuális edukáció jellemzőire, a kockázatvállaló viselkedésre és a szexuális egészségről való tudásra kérdezett rá.

Négy item kérdezett rá arra, hogy kitől, miről és (az első szexuális együttlétükhöz képest) mikor kaptak felvilágosítást. 15 item azt mérte fel, hogy mennyire vannak tisztában a szexuális úton terjedő betegségekkel és az óvszer szerepével. 10 item az óvszerhasználattal kapcsolatos attitűdökre kérdezett rá (O’Donnel, San Doval és Duran, 1995). Ezek mellett öt kérdés vonatkozott arra, hogy a vizsgálati személy mennyire képes érvényesíteni az akaratát az óvszerhasználattal kapcsolatban a partnerével szemben. A kérdések egy csoportja a szexuális kockázatvállaló viselkedést mérte fel, úgymint az első együttlét idejét, az eddigi partnerek számát, az óvszerhasználat gyakoriságát.

Eredmények

A kitöltő fiatalok átlagéletkora 17 év volt, első szexuális együttlétükre átlagosan 15 évesen került sor.

A válaszadók 81%-a számolt be arról, hogy szülei szexuális felvilágosításban részesítették, melynek leggyakrabban a menstruáció és a terhesség volt a témája, majd kisebb gyakorisággal a szexuális úton terjedő betegségek és a fogamzásgátlás.

Szinte az összes kitöltő (95%) részesült szexuális felvilágosításban formális keretek között, átlagosan 12 évesen. Itt leggyakrabban a szexuális úton terjedő fertőzésekről és a terhességről esett szó, kevésbé gyakran a fogamzásgátlásról és a menstruációról. Az összesített válaszok alapján az iskolai felvilágosításra két évvel az első szexuális aktus előtt került sor, de a válaszokat nagy szórás jellemzi. Van, aki tíz évvel a felvilágosítás után, de van olyan válaszadó is, aki hat évvel a felvilágosítás előtt vált szexuálisan aktívvá. Összességében a fiatalok negyedénél (26%) elmondható, hogy „elkéstek ” a szexuális felvilágosítással.

A válaszadók egynegyede minden alkalommal, míg ugyanennyi lány sohasem használt még óvszert. Az elemzések alapján az óvszerhasználattal kapcsolatban áll, hogy a fiatal részesült-e szülői és formális felvilágosításban, illetve hogy ez megelőzte-e az első szexuális együttlétét. Azzal, hogy egy lány mennyire képes érvényesíteni az akaratát az óvszerhasználattal kapcsolatban, érdekes módon a formális felvilágosítás során érintett témák állnak összefüggésben. A szexuális partnerek számát tekintve nagyon fontos az időzítés: úgy találták, hogy ha a felvilágosítást megelőzte az első együttlét, több partner volt jellemző a fiatalokra. Érdekes eredmény, miszerint azok a fiatalok, akiket felvilágosítottak a szüleik, 66%-kal több szexuális partnerről számoltak be.

Megbeszélés

A szerzők az eredményeik alapján kiemelik a felvilágosítás időzítésének fontosságát. Úgy látják, hogy minél több idő telik el a felvilágosítás és az első együttlét között, a fiataloknak annál több lehetősége van tudásként beépíteniük az ott elhangzottakat.

A szülői felvilágosítás és a partnerszám közötti kapcsolatot azzal magyarázzák, hogy a szülők hajlamosabbak akkor a szexuális egészségről beszélni, amikor azt tapasztalják, hogy a gyermekük már szexuálisan aktív. Emellett a serdülők közül is azok lehetnek hajlamosabbak ilyen témájú beszélgetést kezdeményezni, akik már érintettek. Ugyanakkor a szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a jelenlegi vizsgálat csupán keresztmetszeti, ezért nem alkalmas ok-okozati viszonyok megállapítására.

A szexuális felvilágosításban kulcsszerepe lehet annak, hogy a szülő hogyan látja a gyermekét, mit tud a szexuális aktivitásáról, és milyen a köztük lévő kapcsolat. A korábbi kutatások főleg az anya-lánya viszonyt emelik ki, amely, ha megfelelő, összefüggésben áll az első szexuális együttlét későbbre tolódásával, a fiatalkorú terhességek kisebb gyakoriságával és a fogamzásgátlók gyakoribb alkalmazásával (Sieving, McNeely és Blum, 2000).

Az eredmények nyomán érdekes módon az rajzolódik ki, hogy a gyakoribb óvszerhasználat inkább a fogamzásgátlással, terhességgel kapcsolatos felvilágosításokkal áll kapcsolatban, mint a szexuális úton terjedő betegségekről való tudással. Ebben a specifikus csoportban, ahol minden válaszadó valamilyen szexuális úton terjedő fertőzésben szenved, talán nem meglepő, hogy a szülőkkel való beszélgetések során erre a témára került a legkevesebbszer sor. Így szükségesnek látszik az, hogy a szülők hozzájárulása nőjön az óvszerhasználat és a biztonságos szexuális élet támogatásában.

A vizsgálat korlátai

Kiemelendő, hogy a vizsgálat egy specifikus populáció viszonylag alacsony elemszámú csoportjával foglalkozott, így az eredmények nem általánosíthatók például az egészséges serdülőkre, a fiúkra vagy a más etnikai csoportba tartozókra.

Az eredményeket értékét befolyásolhatja az is, hogy a felmérés során önbevalláson alapuló kérdőíveket használtak. Így a társas kívánatosság és az emlékezeti torzítások is módosíthatták a válaszokat.

Szem előtt kell tartani még azt is, hogy a kérdőívben csak a legelső felvilágosításra kérdeztek rá, és nem mérték azok minőségét, hosszát, vagy az elsőt követő alkalmakat. Emellett probléma lehetett a válaszadóknak az első szülői felvilágosító beszélgetés időpontjának meghatározása is, hiszen az nem köthető formális keretekhez.

A szülői és az iskolai felvilágosítások mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a kortársak hatását sem, amelyet ebben a vizsgálatban nem mértek.

Javaslatok

A szerzők úgy látják, hogy a szülői és az iskolai felvilágosítást kiegészíthetné illetve frissíthetné az orvosok által nyújtott felvilágosítás is. Ők nemcsak a serdülőknek tudnának így segíteni, hanem támogatnák a szülőket is ebben a feladatban, hiszen a vizsgálat megmutatta, hogy sok múlhat a szexuális felvilágosítás megfelelő időzítésén és tartalmán.